Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, milyen együtt élni egy 21-22 év körüli sráccal?
videojaték fű meg csóróság háromszög. ja meg talan speed.
sokat nem néznék ki olyanbol akinek korán kellene önállósodnia.
régen voltak 20 évesen már felelős családellátók az emberek a mai huszasok életképtelenek még
4
Van, aki tud főzni, sőt, sütni is.
Potanyuka meg a 40-es luzereknek kell, mint te, akit még úgy neveltek, hogy a fiúkat kiszolgálják.
22 éves volt a most már férjem, mikor összeöltöztünk, majd fél évre rá összeházasodtunk. Ugyanolyan jó volt vele élni akkor is, mint ahogy most is (34 éves).
Nem tudom mire vagy kíváncsi konkrétabban. Mindketten kezdetektől dolgozunk és a házimunkát is mindketten ugyanúgy csináljuk. Mindketten rend és tisztaság szerető emberek vagyunk. Ez nem kor függvénye, inkább személyiség,nevelés kérdése, hogy az ember mennyire igényes/ igénytelen, hogy mit hozott otthonról. Az ő anyukája nem kényeztette el, otthon is be volt vonva a házimunkába, ahogy anno én is. Mindketten ehhez szoktunk hozzá a családunknál, ez a természetes.
Persze lehet kísérletezgetni azzal, hogy egy mamapicifia minden a segge alá van tolva típust választasz, de nekem őszintén, ehhez nem lett volna türelmem, hogy egy ilyet leszoktassak erről a stílusról.
Sose kezdtem volna kapcsolatba olyannal aki leragadt " a nő dolga a házirabszolga szerep" hozzáállásnál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!