Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen tanácsot tudnál adni nekem?
Kicsit hosszú lesz, előre is köszi, ha végigolvasod.
27 éves férfi vagyok, a történetem kb 2 évvel ezelőtt kezdődött. A pártalálás számomra mindig is nehézkes volt, ugyanis van egy nagyon nem szokványos fétisem, és mindenképp olyan párt szerettem volna magam mellé, akivel az ilyen jellegű vágyaimat meg tudom élni. Etetés/hízás fétisről van szó.* Saját szórakoztatásra elég sok ilyen fórumot, meg ezzel foglalkozó oldalt bújtam, ahol kiszúrtam egy magyar lányt (vagyis ekkor még csak reméltem, hogy lány:D). Elkezdtünk anonym módon levelezni, ami elég sokáig tartott, és előbb-utóbb kiderült, hogy elég közel dolgozunk egymáshoz. A részletekkel nem untatnálak, megismerkedtünk személyesen is, és azóta is együtt vagyunk. A lány egyszerűen tökéletes: gyönyörű, vékony, tanult. Álmomban nem gondoltam volna, hogy esélyem lenne nála, és még a szexuális vágyaink is hasonlóak. Egyetlen bökkenő van, úgy érzem a részéről, mintha csak ez a fura fétise miatt lenne velem. Az egész kapcsolatunk eköré épül, a programok 90%-a erről szól, a jövőképünk is csak erről szól. Én nagyon szeretem, és nagyon félek, hogy számára ez csak egy szexkapcsolat, amiben kipróbálja és megéli ezt az egészet, majd továbblép. Amivel nem lenne gond, de ezért én fizetek meg. És tudom, hogy nem panaszkodhatok emiatt, mert én akartam ezt, de én ezt nem egy futó kaland kedvéért tenném. Szakítani pedig nem szeretnék, mert azt érzem, hogy egy ilyen lány egyszer jön az életembe. Ugyanakkor az is lehet, hogy ez csak egy kezdeti fellángolás, és azért szól minden erről? 1 éve egyébként már együtt élünk. Próbáltam megbeszélni vele, de igazából elég eredménytelen lett.
*Itt álljunk is meg egy kicsit. Ha téged ez a téma teljes mértékben taszít, akkor kérlek ne is olvasd tovább. Igen, tettem már ki kérdést ebben a témában, többet is, viszont én mindig csak érdeklődőeket. A mostanában kikerülő ezzel kapcsolatos kérdések kiírói nem én vagyok! Azt is szeretném még kérni, hogy vonatkoztassatok el ettől, a kérdésem bármelyik fétisre vonatkozhatna.
Szóval kifogtad a világ leggázabb fétisét, egy olyan elmebetséggel kombinálva, ami arra késztet, hogy meg is éld azt.😂 Szerintem jobb volt, amíg incel voltál.
Amúgy ez a lány neked inkább az ellenséged, mintsem a barátod. Ha egy kicsit is szeretne téged, nagy ívben elkerülne. Gondolom, ha meghízol, csak nyűg leszel neki. Menekülj tőle nagyon gyorsan.
#10: A kapcsolatunk elejétől kb januárig nem sokat, kb 5 kilót. Azóta van több időnk együtt, idén feljött egy 10-es.
"Gondolom, ha meghízol, csak nyűg leszel neki."
Ettől félek én is
Ha a lánynak az a fétise, hogy hízlalja a pasit, akkor gondolom addig fogsz neki érdekes lenni, amíg ezt kiélheti. Ha meghízol 20-30 kilót, akkor már lelassul a hízás is. Amúgy ez neked oké? Te ezt élvezed, hogy felhízlalnak, mint egy - már bocs - disznót? Neked ez a szexuális fétised?
Nem félsz, hogy az egészséged rámegy?
De hát ezt akartad, megkaptad.
Ezért zavar, hogy nagyon erről szól minden..
Eredetileg én fordított esetre kerestem volna embert, de vannak sub hajlamaim, szóval ebben is ki tudom élni magam teljes mértékben.
Tartok az egészségügyi vonzatától, de a kövérség még nem egyenesen arányos a betegséggel, és nekem ez ad annyit, hogy vállaljam. Plusz utólag is le lehet fogyni.
Eleinte volt nehéz, mert egész nap megvan a majd ki durranok érzés, de ehhez szerencsére hamar hozzászoktam.
NEm, egyáltalán nem szerencsére. És ha nem is egyenesen arányos a betegséggel, azért eléggé megnöveli a cukorbetegség, szív- és érrendszeri, emésztőrendszeri megbetegedések kockázatát. És igen, már fiatal korban is.
Bocs, de nekem ez nagyon beteg. De te tudod.
"nagyon félek, hogy számára ez csak egy szexkapcsolat, amiben kipróbálja és megéli ezt az egészet, majd továbblép. Amivel nem lenne gond, de ezért én fizetek meg."
Képzeld el a helyzetet fordított felállással. Az jobban tetszene, ha ő fizetne meg az egészért?
#15: de, szerencsére. Ha nem tudnám kezelni ezt az érzést, akkor úgy elég keserves lenne minden nap
#16: olyan szempontból nem fizetne meg, hogy én tudom, hogy nem kezdek bele kizárólag a vágyaim miatt
#18: igen is, meg nem is. Neki nincs olyan, hogy túl nagy, szóval ha engem már zavar, abbahagyjuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!