Szerintetek mit csináljak?

Párommal 4 éve vagyunk együtt, 3 és fél éve együtt is élünk. Nagyon édes,gondoskodó, hűséges pasi. Mindent megbeszélünk, maximálisan megbízom benne, ha bármi bajom van, vagy rosszul esik valami rögtön segít...stb.

Ő 10 évvel idősebb nálam, én 26 éves vagyok, ez az első kapcsolatom. Van egy olyan érzésem, mert tesz erre célzásokat, hogy szeretne lépni a kapcsolatunkban és megkérni a kezem. Én pedig ettől pánikolok kicsit. Szeretem, de az utóbbi időben már éreztem, hogy nem vagyok szerelmes. Inkább csak olyan, mintha a legjobb barátom lenne, de sokszor idegesít, mert a szakmánkon kívül nincs igazán közös hobbink. Folyton a gép előtt ül, nem szeret eljárni programokra, nem szeret sportolni, nem szeret utazni, eltölt 1 teljes hétvégét is csak sportfogadással, ha én nem találok ki valamit otthon ülnénk minden este, ha mégis elmegyünk barátokkal iszogatni vagy ilyesmi, 1 óra múlva már menne haza, de azt se nagyon szereti ha én elmegyek többször a héten a barátnőimmel találkozni. Mindeközben mindent meg tudok vele beszélni, ezeket a különbségeket is, de hát ő nyilván ilyen, ez van. Szóval kicsit nyugdíjas életünk lett, és érzem már egy ideje, hogy nekem ez kicsit kevés. Hogy lennék kicsit egyedül, utazgatnék, és hogy talán a párom nem annyira a hozzámvaló férfi, és nem kéne "megalkudnom". Uhyanakkor egyrészt megszakadna a szivem, mert nem akarom megbántani, másrészt nem tudom elképzelni, hogy üres házba menjek haza, hogy nem beszélem meg vele a dolgaimat és hogy valaki mással újra felépítem majd mindezt. Közben azért is képzelem el ennyire nehezen nyilván, mert ez az első szerelem az életemben, és Anyámtól egész életemben azt hallgattam, hogy a férfiak mind gonoszak, ezért nehezen ment az ismerkedés.