Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek csal a férjem?
Sziasztok!
Nos, pár éve új munkahelyem van, amit nagyon szeretek, de teljesen kiszipolyoz mind fizikailag, mind szellemileg. Emiatt az utóbbi időben elég gyatra a libidóm is.
Összesen 12 éve vagyunk együtt, ebből 6 év házasság. Az utóbbi években havi 2, max 3 alkalommal fekszünk le, jobbára hétvégente, amikor ki tudom pihenni magam, és kicsit magunkra tudok koncentrálni. Ráadásul, tavaly előtt sajnos volt egy elég stresszes időszakom, amikor majdnem 6 hónapot ki is hagytunk. Az elején még próbált kezdeményezni a párom, de azóta szinte egyáltalán nem teszi. Ha pl. kedvem van, felveszek valami szexit, és ekkor tudatosul is benne, hogy nyitva az "aranykapu" - ilyenkor nincs is semmi baj, mesés minden (ő sosem utasított még vissza).
Ez nekem így teljesen kielégítő lenne, ha nem derült volna ki, nem olyan régen, hogy neki ez nem elég. Leültetett, kérdezte, hogy változtasson-e magán, az életvitelén, tett-e valamit, amiért nem kívánom - szóval aranyos volt. Elmondtam neki, hogy semmi köze hozzá, nincs vele semmi baj, csak nagyon lefáraszt a munkahelyem. Ezután biztosított a támogatásáról, és arról is, hogy számára sokkal többet jelent a kapcsolatunk, minthogy ezen fennakadjon, vagy esetleg komolyabb gondot jelentsen.
Ez így mind szép és jó, de csak nem hagy nyugodni a bogár. A munkája miatt nap mint nap sok nővel találkozik, ráadásul a titkárnője is nagyon csinos, plusz elvált. Semmi okot nem adott rá, hogy kételkedjek a hűségében - sokat utazik, minden este hozzám jön haza, mindig hoz valami apróságot, nagyon kedves velem. Mégis - mi van, ha csak kompenzál ezzel valamit?
Szerintetek megfogtam az Isten lábát, vagy a látszólagos harmónia mögött elbújva, máshova jár vigaszért?
Nem akarok feleslegesen féltékenykedni, nyomozgatni utána, de felemészt a (remélem) hülyeségem.
Előre is köszönöm, ha szántok egy kis időt a gondomra!
35/N
Sziasztok újra!
Ahogy tanácsoltátok, bevetettem mindent, és meg is lett az eredménye. Szuper volt!! Viszont egy dolog aggaszt: miután többféle módon kielégített, és éppen viszonoztam volna az odaadását, finoman eltolt magától, és azt mondta, hogy ne haragudjak, de ehhez most nincs kedve. Jelét sem mutatta, hogy ne lenne épp energiája erre (ha értitek, mire célzok). Ilyen nem emlékszem, hogy vala előfordult volna valaha.
Ez azt jelenti, hogy végleg lehúzhatom a rolót? Ennyi volt?
Nem olvasom végig a kommenteket
Kva szár életed van, őszintén, jó önző ember vagy
Én tuti megcsalnálak
Igazából nem, hanem rúgnálak a francba
Csóri férjed bakker havi kettő és 35 évesen nem tűnt fel...
Ja és ne is foglalkozz vele, megfogtad az isten lábát...
35 éves kB. nulla szex
Baba után mínusz lesz?
El vagy tévedve! A nő csábít, a férfi hódít!!! Játszhatod itt a hercegnőt, hiúsági kérdést, csak már nem vagy 25 éves..... Addig játszod, még a férjed nem találkozik 1 olyan nővel, aki neki játsza (kimutatja a vonzalmát) és akkor nyugi, nem fog otthon zaklatni a sexxel, akkor elég lesz csak mellete aludni..... Ne haragudj, nem találok rád szavakat.
Amúgy meg a sex fontos, 10,20 év után is. Aki mást állít, azzal van a gond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!