Hogy mondjam el a barátomnak hogy amit találtam kis cicát megtartom? Ő nem szereti a cicakat.

Szia!

A férjem állította, hogy utálja a macskákat és sosem tartunk majd mert nem bírja elviselni őket!

Na hát én találtam egy kiscicát, hideg volt kint, a cica pedig beteg (náthás). Bevittem. Mondtam neki, hogy majd elajándékozzuk (albérletben laktunk akkor, elvileg ott nem tarthattunk volna). De közben a szívemhez nőtt. Volt egy cicám már akkor (felnőtt cicám akit ott hagytam édesapámnál, mert nem tudtam volna elhozni és nem akartam őt amúgy sem kiszakítani a számára biztonságos környezetből, de a szivem szakadt érte, bűntudatom volt, hogy ott hagytam - mert a férjem nem jött volna lakni hozzánk, én költöztem, de sűrűn igyekeztem haza menni látogatni. Sokat sírtam is miatta, hogy otthon hagytam.)

Nagyon boldog voltam a kismaccsnak, hogy ott volt nekem, ha már a nagy cicám nem volt velem. Látta rajtam a férjem, hogy ez már megmarad... Nem lesz elajándékozva. Persze nem tetszett neki először. Aztán elkezdte tutujgatni. A macsek rajta aludt... 1 évre rá hoztunk még 2 macskát. Most 3 macska van, 3at tutujgat.

Az idős cicám időközben elhunyt. Elhoztuk lakni őt is magunkhoz végül, de már nem sokat lehetett velünk. :'(

Igazság szerint nem utálja, csak az anyja bele nevelte ezt az utálatot és előttük először fel sem merte vállalni, hogy szereti a cicákat. De most már, amikor anyósomékkal beszélgetünk, férjem olyan örömmel meséli, hogy miket művelnek a macskák! Meg hogy milyen okosak! Áradozik a macskákról! Szerintem fel sem tűnik neki akkor, hogy mennyit beszél róluk! :)

Nekem lételemem a macska, tudta a férjem ezt. Nagyon közeli kapcsolatban voltam a legidősebb cicámmal, társak voltunk. Nagyon rossz volt, hogy mindig utálkozó hangnemben beszélt róla nekem, mert azzal engem sértegetett. Amikor látta őt a férjem ahogy betegen haldoklott itt nálunk, együtt sírt velem felette. Már nem úgy beszélt róla. Egyébként orvoshoz mindig hordtuk, amikor "nem szerette" őket akkor is. Nem mondta, hogy nem. Még ő mondta elsőnek néha, hogy vigyük. Szóval nem volt igazi utálat. Csak sosem volt kismacskája, aki mellette nőtt fel.

Ahhoz, hogy ez az elzárkózó magatartás változzon, találkozniuk kell velük, hogy az utálat amit éreznek, nem indokolt, nincs alapja tulajdonképpen. Az a kis állat semmit sem ártott... S hogy milyen szeretetre méltóak.