Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem azonos fizetés mellett is 50-50 arányban osztozni fizetnivalón?
A párom többet keres nálam, mivel én idén kezdtem friss diplomásként. Közös alberletünk van, de nem vagyunk közös kasszán.
Nincsenek anyagi gondjaim, én mondtam a páromnak, hogy nem érdekel ki mennyit keres, akkor is a felét szeretném fizetni, hogy ne érezzem magam kitartottnak, de ő nem érti miért nem akarom elfogadni, hogy fizetéssel arányosan adjunk bele a rezsibe és az albérletbe havonta.
Nálatok ez hogy oszlik meg?
Én is fele-fele párti vagyok.
Akinek ez nem jó, azzal kapcsolatba se szeretnék kerülni.
A közös élet fele-fele volt attól a perctől, hogy összeköltöztük. Kevesebbet kerestem de maradt mindenre, bőven elvoltunk úgy is.
Attól, hogy én éppen szerencsétlen kis gyakornok voltam mitől lett volna kevesebb az anyagi felelősségem? Én is ott élek, teljesen alap, hogy kifizetem a felét anyagi helyzettől függetlenül.
Én inkább úgy vagyok vele, hogy annyit és arra költök, amit reálisnak ítélek. Nálunk is én kezdtem később, aztán pár évvel később már nekem volt magasabb a fizetésem.
Úgy oldottam meg, hogy nem erőltetem a fele-felét, mert a teljes fizum nem lett volna elég rá (:D), inkább nem tartottam igényt arra, amit nem tudtam állni.
Például nem akartam étterembe járkálni, külföldön nyaralni, sem minden nap kádfürdőzni, mert egyedül nem lett volna pénzem a magam részére sem. Nyilván nem határoltam el magam tőle, ha a párom akarta, de tudattam vele, hogy nekem ez lehet, hogy meghaladja a havi limitet, szóval ennek fényében vállalja velem be.
Jelenleg nincs nagy különbség a fizetésünkben, de így is van, hogy valamire nem szeretnék költeni, mert van fontosabb. Mindig csak azt vállalom be, amit a saját pénztárcám megenged, a párom esetében is hasonlóra számítok. Ha pedig valamit vele szeretnék csinálni, amit ő esetleg nem tud állni a maga oldaláról, akkor viselem annak az anyagi vonzatát is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!