Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan osztjátok meg a közös albérlet költségeit egy párkapcsolat esetén?
Párommal tervezzük a közös albérletbe költözést fél év múlva.
Vajon a költségeket, hogyan dobjuk kétfelé. Még nem gondolkozok közös kasszában.
Az étkezés, a rezsi, ha vásároltok bútort akkor mindent megfeleztek?
Előre is köszönöm szépen a válaszokat
Amíg még albiban laktunk, addig én csak tanultam és mellette diákmunkáztam, azzal nyilván nem kerestem annyit, mint a párom aki addigra már évek óta teljes állásban dolgozott. Ezért mi úgy osztottuk meg, hogy az albérleti díjat, rezsit ő fizette, én pedig minden mást - kaja, tisztálkodási/háztartási szerek, ilyesmi. Nálunk ez volt a "keresetarányos" megoldás, csak nem forintra elszámolva. Az albérletbe még nem vettünk bútorokat, vagy ha mégis, azt úgymond "lelaktuk", és az lejött a bérleti díjból abban a hónapban, szóval technikailag azt a párom fizette akkor.
Nekünk ez így volt kényelmes, ésszerű. Nektek kell megegyezni, hogy számotokra mi az, ami belefér, ami igazságosnak érződik.
Köszönöm szépen az eddigi véleményeket :)
Ahol keresetarányos módszer van, ott az élelmiszeren hogy sikerül betartatni?
Már mint az világos, hogy a rezsi és lakbér esetén ez kivitelezhető. De az élelmiszernél minden számlát keresetarányosan felosztotok? Esetleg a bevásárlást egy fő intézi mindig és hónap végén van az elszámolás?
Utóbbi nem szimpatikus módszer
Érdekel, hogy ez hogyan kivitelezhető
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!