Ti hogy látjátok mi egy kapcsolat lényege? Árra vagyok kíváncsi hogy amikor két felnőtt aki már nem tini összeköltözik miért teszi

Tehát veled nem lehet problémát megbeszélni. Szeretsz egyedül dönteni. Akkor neked, csak kb 1 évre kell társ.

Vagy egy olyan aki mindenre bólogat.

Pont attól, hogy beszélgettek egymással és hogy egy irányba terveztek és dolgoztok. Nézegetem itt azokat a kérdéseket, amikben arról van szó, hogy most épp miért robbant ki veszekedés vagy hogy a pár egyik tagja miért emészti magát... Hát nem túlzok, 100 kérdésből talán 1 olyat találok, amit nem oldana meg az, ha a két fél kommunikálna egymással és párban gondolkodna.

A legtöbb esetben inkább kérdezik meg gyakorin a dolgokat vagy a haverjuktól, mint attól az embertől akivel éveket, évtizedeket húznak le. A másik kedvencem, mikor fogalmuk sincs hogy mivel jár egy jó kapcsolat. Nálunk egymásnak nyitott könyvek vagyunk. Nincsenek játszmák, célozgatás, sunnyogás, titkolózás, nem féltjük a másiktól a magánéletünket, mert a másik a magánéletünk. Nyitott könyvek vagyunk egymásnak, a másik mindent láthat, mindent tudhat, mert nincs mit szégyellenünk és tudjuk mindketten, hogy ez megnyugtató és eleve sokat segít. Mikor másoknak mondom ezt, sokan elképzelhetetlen dolognak tartják, papucsságnak meg sipákolnak, hogy például mi van akkor, ha a párjuk megnézi az üzeneteiket és látja a barátok bizalmas beszélgetéseit, amit csak velük akar megosztani. Nos, ha intelligens ember, akkor semmi. Sőt, ha normális ember, nem is csemegézik ilyeneken, akkor sem, ha a lehetősége adott. Egy másik példa, hogy elmennék-e a haverokkal iszogatni a párom nélkül vagy egy több napos útra. Sokaknak ez is kiveri a biztosítékot, hogy én ezt meg szoktam beszélni a párommal (ő is velem) és együtt hozunk döntést. Nem engedélyt kérek, csak figyelembe veszem, hogy benne milyen érzések keringenének addig, amíg én vélhetően jól érezném magam. Eleve hiányozna kicsit mindenképp, emiatt nincs is kedvem nélküle menni, de ha őt ez szarul is érinti, akkor én is azt érzem jónak, ha vele maradok, az tesz boldoggá. És nem az önérzeteskedés, aminek eredményeként lenémítom a mobilom meg rávágom az ajtót és megyek, ha tetszik, ha nem. Erre is sipákolnak, hogy ez milyen csicska dolog, meg hogy a másik irányít, de szerintem csak bízni kell a másikban ahhoz, hogy ezt nem kedvtelésből, hanem őszinteségből teszi, kölcsönösen és nem azért mondja, hogy neki rossz lenne, mert annyira ki akar sajátítani, hanem mert őszinte. De ez csak pár példa. És nem értem sok esetben itt az oldalon és a való életben sem, hogy miért vannak emberek együtt, ha ennyire nem szeretik egymást. Mert akit szeretek, abban bízom annyira, hogy amit a szingli életünkből hátrahagyunk, azt azért tesszük, hogy együtt jobb legyen. Mindkettőnknek. És nekünk tényleg jobb lett együtt. De mi hajlandóak is vagyunk beszélgetni és már a fejünkben nem az megy, hogy én megyek valahova és az nekem jó lesz, hanem ebbe a képbe automatikusan belevesszük a másik érzéseit és véleményét. És nem biztos, hogy jó érzéssel tölt el bennünket így például egy hajnali 2-ig ivászat vagy egy 2 napos sítúra a párunk nélkül, aminek szingliként örültünk volna. Egyszerűen úgy, hogy a másik velünk van és fontos számunkra, más a színezete az egésznek. Elsősorban hiányzunk is egymásnak, amitől már nem is olyan nagy szám egy nem közös élmény. Ezek el is maradoztak, néhány kivétellel pont emiatt. De ha ezzel egyetlen rossz percet is okozunk a másiknak, az már nekünk sem jó. Nekem legalábbis nem, mert szeretem és érdekel, hogy min aggódik vagy mit hagyok benne magam mögött... És fordítva nem tartanám társnak azt az embert, aki erre nincs tekintettel. Nem azért, mert ki akarom sajátítani meg uralkodni akarok rajta és szánalmas, hogy egyből ez az emberek első gondolata erről meg az, hogy az adott fél "ne hisztizzen". Az érzések ellen nem lehet tenni, tekintettel lenni rájuk pedig feladata annak, akit a szívünkbe engedünk. És ugyanilyen elven szorul össze a gyomrom akkor is, ha valaki flörtölni próbál nekem vagy nyomulni rám. Nem vagyok rá kíváncsi. Ha nem ismerem korábbról, akkor főleg, csak tisztes távról érdekel, mint ember, nem délutáni elfoglaltságként meg chatpartnerként, akivel a párom mellett lelkizek meg röhögcsélek, ha pedig korábbról ismerem, akkor pedig a párom is ismeri és így is megvan az illetőnek és nekem is a saját életünk, ami nem abból áll, hogy annyit bratyizgatunk, hogy bárki emiatt rosszul érezze magát. Mert a párom mellett eleve nincs szükségem ilyen sülve-főve barátokra, főleg nem az ellenkező nemből. Mert szar érzés egy másikkal foglalkozni szórakozásból, ha ott a párom mellettem. Ugyanilyen szar érzés lenne az exeimmel cseverészni, nem teszem. Tartom a kapcsolatot számomra fontos emberekkel, de megvan a helyük. És célom úgy tartani a kapcsolatot, hogy az ne okozzon feszültséget a kapcsolatban vagy gyanakvást, szomorúságot, félreértéseket. Nem azért, mert egy csicska vagyok, hanem mert ez kölcsönösen így van és így természetes. Ettől vagyunk társak, hogy erre figyelünk és mi vagyunk az elsők egymás szemében. És ennek megfelelően engedünk közel másokat vagy feszegetünk határokat.

Mások erre nem képesek úgy látom. A havercsajjal/pasival vagy a gyakorival dumálják meg azt is, amit a párjukkal kellene, önhatalmúan döntenek olyan dolgokban, ami érinti és akár sértheti a párjukat, ha emiatt valami feszültség van, akkor meg megy a lejelszavazás, a sunnyogás, az alibigyártás. A haverkáknak kell játszani az alfát a másik nem vonzó tagjaira nyáladzással, meg a saját párunk objektifikálásával, ami nálunk ugyancsak nem szokás, mert nem ilyen primitív emberek a barátaink. Nem lehet semmit megbeszélni, mert a másik fél egyből félti az autonómiáját meg a szinglikori szabadságát és emiatt véletlenül sem akar tekintettel lenni a párjára, arra nem képes, hogy bízzon benne, hogy ezt nem azért teszi, hogy neki rossz legyen, megy a bekorlázozol, a hisztizel, a nemvagyokpapucs duma... Aztán taplókám jön fel gyakorira megkérdezni, hogy vajon csalja-e a párja vagy sem, vajon miért jön 3 órával korábban haza, vajon mit beszélget a munkatársával hajnal 2-kor és miért utazik nélküle. Kérdezd meg bmeg magadtól, hogy miért vagy együtt egy szinglivel. Mert hogy párban ez a viselkedés nem normális. És adok nektek 2 hónapot maximum.

Az ember társas lény, minden sokkal jobb, könnyebb, szebb, egyszerűbb, ha van társ, akivel osztozhatsz az élményeken, az örömökön és a fájdalmadban is támogatni képes.

Kiegészítjük egymást, egy csapat vagyunk, kézen fogva járunk a világban és ha valamelyikünk kicsit is lemarad a másiktól, akkor húzzuk magunkkal, nyomjuk hátulról, hogy felzárkózzon. Szerintem ez tök jó dolog. Szeretet, kötődés, érzelmi biztonság, valahova, valakihez tartozás érzése.