Lehet boldog az ember olyannal akibe soha nem volt szerelmes? Jobb mint a magány?

Egy kapcsolat akkor jó ha az elején ott van a tűz vagy minimum szikra. A szexuális vonzódás az alap. Ha nem vonzódsz még szexuálisan sem és nem kívánod csak egy elviselhető kategória akkor felejtsd el. Az azt jelenti hogy mincs meg a kémia, azaz a genetikai összeillés.

Ha egy pasival genetikailag összeillesz akkor azt kívánod is ha régóta nem voltál pasival.

Úgy belemenni a kapcsolatba ahogy te leírtad nagyon rizkós. Régen voltam ilyen házasságok de kevés volt köztük akik igazán boldogok voltak.

Én 50 évesen lettem újból szerelmes, már 3 éve tart, szerencsére kölcsönös és mély.

Szerintem nem. Nincs annál nagyobb boldogság, minthogy azzal az emberrel éled az életed akivel kölcsönösen szerelmesek vagytok egymásba, ő a másik feled, te pedig az övé, egymás lelki társai vagytok.

Nagyon igénytelen dolog lejjebb adni. Egyszerűen nem éri meg, nem leszel attól boldog, hogy egy langyos fos az egész "kapcsolatod" ami megalkuvásra épül. Ideig óráig talán még magát is becsaphatja az ember, de pár év és pokol lesz az életed olyannal akivel a legalapvetőbb dolgok nincsenek meg köztetek. Egy ilyen viszony kb önáltatás, semmi több. Max a külvilágnak egy kirakat. Érzelmek, és vagy fizikai vonzalom nélkül a szex sem jó igazán.

Én életem egyetlen szerelmével házasodtam össze. Soha eszembe sem jutott, hogy megalkudjak. Ha éreztem, hogy valaki iránt nem fogom azt a bizonyos pluszt érezni, inkább otthagytam. Értem se álltak sorba a pasik soha, inkább elkerültek, gúnyoltak, kinevettek, mégis inkább maradtam volna egyedül, ha nem ismerjük meg egymást, mert egyedül mindenképp jobb mint egy szar, semmilyen, szürke élet valakivel aki nem mozgat meg bennem semmit.

Az igazi szerelem egyébként sem múlik el. A fellángolás igen, de az nem szerelem:)

Szerintem sem. Egyszerűen egy idő után irritál a tény is hogy ott van. Gondolj bele szerelmek múlnak el mennek tönkre mert nem bírják elviselni egymást egy idő után akkor mi lenne ha nem is szereted?

Nem kell kétségbeesned én is 42 voltam mikor megtaláltam a valódi Szerelmem - sosem késő!

Szokásos p1csa rinya. Jön azzal hogy neki milyen nehéz, alig tud ismerkedni, aztán kiderül hogy egy rakás férfival találkozik csak épp ő nem szerelmes egyikbe sem. Akkora ellentmondást amit itt leírtál akarva sem tudnék összehozni:

"Soha nem voltam sikeres a férfiaknál, nálam nem állnak sorban százan, már egy bármilyen kapcsolatot összehozni is nagy kihívás nekem."

vs.

"voltam szerelmes, 1,5 évig tartott csak, de az csodálatos időszak volt, majd szakítottunk", "ismerkedem olyan férfiakkal, akiken azt látom, hogy el tudnának viselni, lehetne belőle komoly kapcsolat", "ilyen férfiakkal hoz össze a sors"

Szerintem lehet így boldognak lenni, ha egy önzetlen típust fogsz ki. Viszont én nem tennék ilyet, mert elveszem az esélyt a pasitól, hogy olyannal legyen, aki tényleg őt akarja, nem pedig csak “oké”.

Másrészt viszont, csak további elpazarolt évek lesznek, ha mégsem fog működni, mert pl a szexuális életetek(amit minden “egészséges” ember igényel) a béka feneke alatt van.

Eleinte külsőre pl nem annyira találtam vonzónak a páromat, de ahogyan egyre jobban megszerettem, egyre inkább vonzódom is hozzá. Szerelemmel indultunk, és máig tart, csak másképp, egyrészt átalakult.

A helyedben ismerkednék még, mert bármikor rálelhetsz olyasvalakire, akivel meg szeretnél öregedni, akit igazán tudsz szeretni.

Az előző kapcsolatomban olyan szinten elfajult a helyzet, hogy már egyáltalán nem akartam a szexet a partneremtől, vagy bármi mást, teljesen elmúlt a vonzalom. Nem is működött, én elkezdtem félrelépni, és csak a látszat miatt maradtam vele az ismerőseim nyomására. Szóval ez így tuti nem fog működni az elejétől sem.

Volt nekem is olyan, hogy valaki csak rám nézett, és én meg elájultam. Na, ezekből meg többnyire sosem lett plátói kapcsolatnál több.

A mostani párom nem teljesen az előző kategória azért, de a szimpátia mégiscsak megvolt. Működik a szex, hiányzik, ha hosszabb ideig nincs velem, bármit meg tudunk beszélni, nem vágyom másra, hosszú távon tervezek vele, stb., meg úgy érzem, hogy sokkal többet is kaptam ettől a kapcsolattól, mint mondjuk az előző kategóriától, ahol minden 2. nap meg kellett őrülni a másik ember viselkedése miatt.

Számomra úgy tűnik, hogy olyan tényleg csak a filmekben van, hogy valaki a 2. kategóriából találja meg élete párját, viszont a valóságban meg sokkal gyakorlatiasabb dolgok a fontosak, és kb. a 3. kategória jellemző. Ami persze szintén valamilyen szintű szerelmen, vonzalmon, később pedig legalább szereteten alapul, enélkül nem megy.

Nem hiszek az idealizált szerelmekben, vagy abban, hogy a “tökéleteset” kell keresni, de az alap, hogy olyan férfival legyek együtt, akihez vonzódom, annak nem látom értelmét, hogy vonzalom nélkül menjek kapcsolatba.

Gondolkodtál azon, hogy mi lehet az oka a sikertelenségednek? Biztosan nem ok nélkül van. A volt pároddal miért szakítottatok?

„1,5 évig tartott” és még viszonzott is, mert együtt voltatok!!!

Már ezzel több szerelem jutott neked, mint az átlagnak!

-ezt csak így megjegyzem, hogy tudd hol is vagy. Mert lehet, hogy manapság már önként választhatunk párt, de elég ritka, hogy ez valóban jól süljön el.

A kérdés lényegi részére: szerintem működhet egy párkapcsolat szerelem nélkül. De vonzalom nélkül NEM!!

Lehettek akármilyen lelkitársak is, ha nincs meg a vonzódás egymás irányába, akkor nem tudod megélni azt az igazi mély intimitást, biztonságot, kell a jó szex! Anélkül csak egy barátságról beszélhetünk, ahogyan te is írod.

És szerintem 35 éves korodig még nyugodtan próbálhatod megtalálni az igazit!

Utána viszont már én is összejönnék az első normálisabb férfivel, aki ugyanúgy családot-gyereket akar :/