Ha elvárok valamit a másik féltől az akkor is önzőség, ha másképp nem tudom rendbehozni az életem?

Felnőtt férfi vagyok aki a szüleivel él. Alkohol, és drogfüggő vagyok, és a jelenlegi környezetemben ebből nem tudok kiszakadni. Dolgozni nem (tudok) akarok elmenni mert ha pénzem lesz úgyse tudom félre tenni, hanem kiütöm magam valamivel. Rehabra kéne mennem, de ahhoz meg nincs belső erőm (mert akkor is évekig egyedül maradnák) meg úgy nagyon célom sincs egyedül az életben. Nem tudom elképzelni hogy kijönnék az elvonóról, és utána "itt" amíg munkával megkeresnék annyi pénzt hogy el tudjak költözni, közben ne esnék vissza.

De elfogadtam már ezt az életet amit élek, viszont azt gondolom volna egy esélyem még arra hogy normális életet élhessek. Ehhez kéne egy párkapcsolat.

Ha valami csoda folytán szerelmes lennék egy lányba, és Ő elvinne innen akkor az új környezeteben már nem alakítanák ki zűrös emberekkel kapcsolatokat. Ez miatt nem kéne félnem hogy visszaesek a drog miatt, és felhagynák ezzel az életmóddal. Viszont nem tudom mit szeretnék dolgozni... Arra gondoltam főznék, mosnék, takarítanák, és úgy mindent elvégeznék amit az ottani környezetemben tudnák. (Persze ha találnák jó munkahelyet akkor elmennék dolgozni.) A lényeg viszont hogy ehhez a táram irányítása kéne. De pont ezzel van talán a baj is, mert így teljesen függenék a társamtól, és ha valami balul ütne ki, akkor megintcsak összeomlana az életem. De hát ennyi rizikó meg igazán belefér, mert jelenleg nincs is életem :)

(Most azt is tudom hogy a nők nagy része nem papucsot akar, és ez nekik biztos nevetségesen hangzik, de tegyük fel hogy "csoda" történne, és ha most kimennék sétálni az utcára, akkor találkoznák Vele. Tudom hogy alig van esély rá, de tegyük fel!)

Láttok valami hibát ebben az elméletemben?

Szerintetek ha csoda történne, és bejönne egy ilyen lány az életembe akkor valóban megmenekülnék?