Fejjel es nem szivvel lenni egy kapcsolatban?

Szerintem is-is. Nem értem egyáltalán a kettō miért zárná ki egymást????? Azért nem értek egyet az ismerōsōddel, mert úgy állítja be, mintha attól lenne valaki “fejetlen” vagy önállótlan, hogy vannak érzései. Ez nagy butaság.

Elég zavaros katyvasz ez a gondolatmenet.

Nagy különbség van érzékenység és érzelmesség között. Aki érzékeny, gyenge, az nem képes stabilitásra. Ezzel szemben egy stabil ember lehet érzelmes.

Hülyeség, ha egyedül is teljesen boldog lennék, mi a töknek keresnék magamnak bárkit is?

A dolog a kapcsolatfüggőségről szól. Nyilván meg kell tanulni egyedül is élni valamilyen szinten, de az igazi boldogság az, ha van melletted valaki, akit szeretsz.

De a túlzott ragaszkodás, az "állandóan vele lennék" dolog, az nem jó. Akármilyen is a kapcsolat, mindkét fél önmagában is egy külön entitás.

Egy rossz kapcsolatban azért benne maradni, hogy ne legyél egyedül, az hülyeség. Kapcsolat függés.

Van, amikor egyedül is jobb.

Erre bárki képes, hogy kilép a rosszból. Azért félsz egyedül maradni, mert nem tudod, hogy milyen. Vagy attól félsz, hogy nem tálalsz mást, és egyedül is maradsz.

Én így csinálom, elsősorban "fejjel" vagyok mindenben, a kapcsolatban is.

Én így látom:

Ami engem illet: az én felelősségem mindaz, ami vagyok és mindaz, amit teszek. Ennek tudatában megteszek a kapcsolatomért mindent, amire képes és hajlandó vagyok. Ez az, amit nyújtani tudok, ez az, amit beleteszek a kapcsolatba. Amit nem teszek meg, azt azért nem teszem meg, mert nem tudom vagy nem akarom. Mivel minden döntésem a sajátom, nincs mitől félnem, ugyanakkor vállalom a következményeket, bármiről is van szó.

Ami a páromat illeti: tiszteletben tartom az ő saját felelősségét, és megbízom a döntéseiben, abban, hogy mit kezd azzal, amit én a kapcsolatban nyújtani tudok. Nincs mitől félnem, mert bízom benne, és a bizalomnak nincs élhető alterntívája(bizalom nélkül kisajátítás, korlátozás, irányítás, játszmázás van, amiből nem kérek).

Ami a rajtunk kívül álló tényezőket illeti: elfogadom, hogy nem tudok mindent irányítani, mindig ott a véletlen, és bármi bármikor megtörténhet. Mivel ezekre nincs hatásom, nem félek tőlük, mert az teljesen meddő, értelmetlen és káros dolog.

Ami pedig talán még fontosabb: elfogadom, hogy a kapcsolatunk nem statikus dolog. Én, a párom és a körülmények is folyamatosan változnak, soha nem lesz semmi sem olyan, mint "valaha volt", és nincs is értelme erre törekedni. A legjobb, amit tehetünk, hogy nem passzívan hagyjuk, hogy történjenek velünk a dolgok, hanem a tőlünk telhető mértékben kézben tartjuk és befolyásoljuk a változásokat.

Röviden, összefoglalva:

1. Vállalj magadért felelősséget, tedd meg, amit lehet.

2. Feltételezd ugyanezt a párodról.

3. Vedd kézbe a változásokat, ne bújj el előlük.

És nem marad, amitől félhetnél.