Nők, akik elértétek az 50 éves kort, mennyire fogadjátok el/veszitek tudomásul, vagy próbáltok valamit tervezni, hogy lassítsátok az idő kerekét?

Amikor feltettem a kérdésemet egy jó darabig nem kaptam választ. Azt hittem mielőtt írtam,hogy majd kapok hideget- és hideget, a huszonévesek kiosztanak,kb. olyan formán,hogy a síromat tervezzem és ne a jövőmet.

Valószínű,hogy ez a kérdés nem volt érdekes számukra mert kihagyták, bár tapasztalt gyksként elviseltem volna.

Örülök,hogy Ti válaszoltatok, sőt, nagyon örülök!

Ágnyeszka, Te mondtad ki, de én is úgy érzem,hogy ufóként vagyunk itt! :)

Ezer éve regisztráltam ide, a gyerekem javaslatára. Persze nem rögtön ebben a kategóriában kezdtem, munkámból kifolyólag szakmai topikokat nézegettem, válaszoltam, aztán jött az egészség/betegség, mert sajnos itt is van tapasztalatom, majd felnőtt párkapcsolatok.

Gyakran válaszolok, szerintem a stílusomról már meg lehet ismerni.

És nem gondolom,hogy nincs itt a helyünk. Huszonéves a gyerekem, nagyon jó a kapcsolatunk, ismerem a korosztályát. Én annyi vagyok amennyi, átéltem nagyon sok mindent, jót/rosszat egyaránt.

Tudom,hogy belekerülhetünk olyan helyzetekbe amibe magunk se gondolnánk, és nekem ne mondja senki,hogy soha...semmikor...nem hiszek benne.

2-es válaszoló, örülök a döntésednek, és azt hiszem itt a kis csoport nevében mondhatom,hogy jó lenne hallani Rólad, sőt, a többiekről is, néha!

Én is voltam már pszichiáternél,egy percig nem kételkedtem abban,hogy szükségem van rá.Gyógyszert is szedtem, változtattam az életemen és az idő is segített.

Nem tudjuk kinek mennyi van hátra, bár engem az elmúlás sosem foglalkoztatott.Az egyik családtagomat súlyos betegségben veszítettem el, nagyon fiatalon. Innentől kezdve tudom, bármikor bekövetkezhet,fiatalon/idősen, nem tudjuk elkerülni és nem tudjuk megtervezni mi legyen addig.

Kistelepülésen élek, ezért nehezebb a helyzetem ebben a korban.Mit veszek fel, hová megyek, kivel beszélek, mit cselekszem...itt mindenre ítéletet mondanak.

Szerintem sosem késő elkezdeni semmit. Se tanulást, se munkahelyváltást,se hobbit, se sportot.

Én simán elvállalnék minimálbéres állást is, meg is tettem 5 évvel ezelőtt. Úgy,hogy egy viszonylag jól fizető, magasabb státuszú állásból válttottam, alapos megfontolás után.

Ma már magasabb a bérem, elismerik a munkám, és bár előrehaladási lehetőség innen nincs,csak még több feladat nyakamba szakadására, de nem bántam meg a döntést.

Köszönöm a válaszaitokat és várom,hogy újra halljak/olvassak Rólatok!

Nagyon köszönöm mindenkinek az őszinteséget! Örülök,hogy nem kell ufónak éreznem magam itt, a gyakorin, ahogy a való életben sem.

Sok sikert, örömet, önbizalmat és erőt kívánok mindenkinek, ha van mondanivalótok szívesen hallanék/olvasnék Rólatok még!