Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Nem bírom már!

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Nem bírom már!

Figyelt kérdés

Egy éve megismertem egy srácot. Elsőlátásra beleszerettem, pedig nem volt valami hú de helyes, de engem azonnal megfogott. Én is tetszettem neki, nagyon jóba lettünk, de végül nem lett belőle semmi, mert összejött egy másik csajjal. Nagyon rossz volt az az időszak, de tartottuk a kapcsolatot, egész jó haverok lettünk. Aztán belépett az életembe az "álompasi". Összejöttünk, immár kb. 5 hónapja vagyunk együtt, az első 3 hónap egy megtestesült álom volt, most picit ellaposodott a kapcsolatunk -és nagyrészt nem miattam. A másik fiút már szinte el is felejtettem, bár néha-néha eszembe jutott. Aztán a minap folyamatosan az agyamba volt, és egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Rá egy napra összefutottam vele az utcán, megálltunk dumálni, én fáradt és nyűgös voltam, de ahogy elkezdtünk beszélgetni, azonnal vidám lettem. Neki megint van barátnője, de mégis motoszkál bennem egy érzés, hogy nagyon jól kijönnénk egymással egy komolyabb kapcsolatban, hogy összeillünk, és ne mondjátok, hogy csak a reményt hajkurászom, mert nagyon jó megérzéseim vannak.

Szeretem a barátomat, de nagyon rossz, hogy a másik folyton fejemben van. Hogy melegség önt el, ha rá gondolok. Hogy minnél többször akarok vele beszélni, találkozni. És hogy hiányzik. Ezért utálom is magam. :(

A barátomat nem akarom elhagyni, mert szeretem, és ő is imád engem, bár mostanság mindenhez máshogy áll hozzá, mint régen. Mintha nem is az lenne, akibe beleszerettem. De ez már más történet...

Mit csináljak? Ez annyira lehetetlen egy helyzet. Valaki adjon tanácsot!

Bocsánat, hogy hosszú lett, és köszönöm annak, aki vette a fáradtságot, elolvasta, és esetleg normális választ adott! :)


2010. júl. 2. 13:05
 1/4 anonim válasza:

Szerintem csináld azt hogy a mostani fiúddal együtt maradsz, és előbb-utóbb a másik fiú úgy is szakít a barátnőjével, szóval ha addig nem változik meg a mostani akkor szakíts vele és jöjj össze a másikkal. (Persze mielőtt szakítassz a mostanival előbb azért kérdezősködj majd, hogy lehetne-e valami stb.)

De vigyázz, nehogy két szék közé beülj...:D

19/F

2010. júl. 2. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
Mármint a másiktól kérdezősködj, szal érted...:D
2010. júl. 2. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Szerintem is maradj a barátodnál. A másik pasinak hát nem tudom.. nem jelenthettél túl sokat ha összejöt vki mással..érted.. És most megint.. Ha annyira érdekelnéd biztos keresett volna. A te barátod pedig szeret. Próbáld rendebhozni, míg nem késő!
2010. júl. 2. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek! :) Most már valamivel jobban érzem magam...
2010. júl. 2. 20:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!