Miért van az, hogy nagyon érzékeny vagyok ha szerelem, romantika, szex kerűl szóba és szinte a sírás kerülget a bánattól? Mással is van ilyesmi? 17F

Nagyon érzékeny vagyok sajnos, nem tudok mitt tenni ellene, de majdnem annyira mint egy lány... :( Szégyellem magam emiatt, bár azt mondják ne szégyeljem maga, mert teljesen elfogadtak így. Pszichológushoz jártam még régebben sok sok hónapig... És ő azt mondta hogy én nagyon érzékeny ember vagyok, az életet és világot teljesen máshogy fogom fel. A világnézetem egyedi és olyan dolgokon is fennakadok amiken messze nem kéne... :( Azt mondja, hogy amikor mentem hozá, mindig lerít rólam hogy nagyon magányos vagyok és elkeseredett, boldogtalan... És igaza van. Mert eddig sajnos csak visszautasítottak a lányok és még nem is engedték meg, hogy megcsókoljam őket... :( Nagyon sokszor, amikor a szerelmet, a szexet, a romantikát hoztuk fel témának a beszélgetésünkön, minden nyomósabb ok nélkül egyszerűen sírva fakadtam. Ő azt mondta nem szégyen hogy vannak érzéseim, sőt, bátorított hogy adjam ki őket és dicsért hogy nem folytom el, ám én mindig elnézést kértem mert szégyeltem magam... Egy fiúnak nem szabadna sírnia ilyen könnyen! De egyszerűen képes vagyok totál elkeseredni hosszú órákra (nagyjából 5-6-ra) amikor valahogy szóba kerül a szerelem, a szex stb... És legtöbbször erölködnöm kell, hogy ne sírjak, bár mindig észreveszik hogy valami olyankor nincs rendben velem, megrémülnek az emberek vagy nem értik mi történt velem... Szerencsére vannak közeli barátaim, akikkel bátran tudok ezekről beszélgetni és mindig meg tudnak vígasztalni, vagy önbizalmat adni... De az önbizalmam ismét eltünt, mert megint átvert egy lány, csak játszadozott velem, semmit sem jelentettem neki, ki akart használni és élvezettel nézte hogy pofára esem... Úgy 10 lány utasított eddig vissza... És már nincs semmi kedvem vadászni, elegem van az egészből... Volt hogy nagyon élveztem a dolgot és ezek hihetetlenűl szép emlékek, de mindig azzal végződött az egész, hogy bunkón megszabadult tőlem, vagy örökre lelépett... Tudom, hogy bennem is kell, hogy legyen hiba. Nem létezik, hogy nincs, ha 10 lánynál próbálkozol és mind elhajt így téged, ott a fiúban is lehet gond... Egy közeli lánybarátom ezt mondta: Tudom, hogy messze te vagy a legérzékenyebb az osztálban, még a lányoknál is sérülékenyebb vagy. Ez lerí rólad és nem bántásból mondom! És fáj amiket meséltél magadról, amiket veled tettek a lányok, mert pont te vagy az aki nem ilyen lányokat érdemel. De a világ tele van ilyen r.banc.kkal, sajnos... Sok lány rosszabb, mint a férfiak! Velem is szórakoztak már fiúk, de nem olyan mértékben, mint veled! Amiket tettek, már a gerinctelen, undorító csoportba tartoznak! Az ilyen szörnyetegek ne vegyék el a vadászkedved! Te beléd is bele van kódolva a hódítási vágy, hisz fiú vagy! Kűzdened kell tovább. Csak akkor nyerhetsz." És igaza van... Csak néha ez a küzdelmet már nem is örömből csinálom... Elszúrok valamit. Sajnos... Mi lehet az oka annak, hogy nem szeretek a szerelemről beszélni? Miért fáj róla beszélni?