Mikor volt az a pont, amikor úgy érezted, hogy a párod csak beéri veled, amíg nem talál jobbat és közelebb? Hogy viseltétek a felismerést?

#10

Hasonló élményem volt, csak engem otthagyott egy szó nélkül a vadidegen társaság közepén és ment beszélgetni a jelenlévő ismerőseivel meg a házigazdákkal. Még egy pohár italt sem adott a kezembe, ő ismerte az adott helyen a járást, tölthetett volna bátran.

Kicsit kóvályogtam aztán hazaosontam egyedül.

Ezek az apróságok, intő jelek mutatják, hogy később sem lesz máshogyan, nem is lett.

Exemmel volt így, kb fél év után, amikor kihátrált mindig az összeköltözés gondolatától. Egy 70 m2-es albit bérelt, egy szoba üresen állt, simán álltam volna mindennek a felét. De egy másik csajhaverját zokszó nélkül befogadta volna albitársnak, mert a csajt a volt pasija kipenderítette. Nekem meg, akinek az albijában nem volt fűzés 3 hónapja defektes gázszekrény miatt, a januári mínuszokban simán hagyta volna aludni az 5 fokos szobájában.

28N

Annyira rám volt kattanva, hogy nem vettem időben észre. Három hónapig napi szinten e-maileztünk és telefonoztunk, együtt tanultunk. Több nem lehetett távolság miatt és mert élettársam volt. De nagyon erős volt a vonzalom és amikor egyszer magához rántott és 3 órán át csókolóztunk egy játszótéren a metsző hidegben este, akkor nagyon furcsa volt, hogy azt mondta, ő még nem szerelmes belém. Én nagyon az voltam, szakítottam is az élettársammal. Ahogy ez megtörtént, még közvetlenebb lett a kapcsolatunk, ki se szálltunk az ágyból. Eltelt így kb. fél év, otthon is bemutatott, én voltam az első lány, akit hazavitt. Aztán minden elromlott. Addig természetesnek vettem, hogy a közös fősulinkon titkoltuk a kapcsolatunkat, amíg az élettársam el nem költözött, de amikor elment, utána vettem észre, hogy továbbra sem vállal fel engem a többiek előtt. Elengedte a kezem előttük. Nem ült mellém. Ha odamentem hozzá és a baráti köréhez, amibe más szép nők is tartoztak, levegőnek nézett, nem beszélt velem. Egy idő után arra gondoltam, hogy talán szégyell? De azt mondta, hogy nem. Akkor arra gondoltam, talán magának se vallja be. Meg akartam tudni, milyennek lát. Mellbe vágott, amikor azt mondta, hogy átlagos vagyok. Semmit nem dícsért meg rajtam, nem mondta, hogy bármit szépnek látna. Szerintem az volt a gond, hogy akkoriban került az osztályba egy derékig érő hajú nagyon szép férjes, kisgyermekes nő, de olyan igazi bombanő volt. Más lányokra is féltékeny voltam, de azokat leszólta, erre a csajra azt mondta, hogy na ő a jó nő, de nála esélye se lett volna, mert mindig egy másik srác lógott rajta. Hát köszi. Soha többé nem élveztem a szexet vele. Onnan kezdve éreztem azt, hogy én csak szamár vagyok a ló helyett. Ő nem értette, mi bajom van, azt állította, hogy rajtam kívül neki soha senki más nem kellett az osztályból. Hát persze, mert férjes nő volt az illető. Később még voltak fura elszólásai. Amikor 4 év után kiderült, hogy nem tudja milyen színű a szemem. Az idő amúgy nem igazolta azt, amit éreztem, azaz nem váltott le egy jobb nőre és ahányszor én akartam kilépni, mindig ezerrel tepert. De lehet, hogy csak nem volt rá alkalma, vagy tudta jól, hogy az olyan jó nőnek, aki neki tetszene, ő nem pálya, se anyagilag, se magasságilag. Én oltári jó pasinak láttam, de mai szemmel nézve, hát pont én vagyok az, aki beleszerettem egy sokkal jobb pasiba.

De ez 10 éves sztori. És én huszonötször belehaltam a gondolatba, hogy nem szerelmes belém, nem lát szépnek igazán. Érdekből maradtam mellette, mert nem volt senkim és anyagilag nem tudtam volna egyedül boldogulni. 19 évesen, amikor még volt családom, büszkeségből kihajítottam volna már akkor, amikor elengedte a kezem mások előtt.

Amikor a kérdésemre elmondták, hogy nem szerelmesek belém, de nagyon szeretnek. Előtte mind tepert értem, és maguktól hajtogatták, hogy mennyire szeretnek, és kettő még gyűrűt is adott. De sose volt olyan pasim, aki felvállalta volna, hogy szerelmes belém, így kimondva ezt a szót.

Nagyon szarul viseltem, minden alkalommal meghaltam. Utána összetört bennem is valami, és többé nem tudtam őket úgy szeretni, mint előtte. Pedig én minden alkalommal őszinte, és gyermekien naív szerelemmel álltam hozzájuk.

Kicsit elégtétel látni, hogy utána mind pár nélkül maradt, és mind megkeresett azzal, hogy mennyire bánják, hogy anno nem becsültek meg eléggé. Én meg hagytam őket bánkódni tovább.

Kedves kérdező!

Vágd ki, mint macskàt...

Tudod, kit alázzon ilyen megjegyzésekkel...prosztó.