Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Társkeresőn van fent a párom?
Már régóta együtt vagyunk a párommal és gyerekek is vannak. Nem vagyunk már 20 évesek sem.
Minap történt amikor odamentem hozzá láttam hogy az email-jéből töröl egy üzenetet, amikor nem volt ott belenéztem a kuka tartalmában és ott volt a társkereső oldal amin fent van profillal, képpel. Hozzáteszem soha nem turkáltunk egymás telefonjában az évek alatt de most mivel láttam hogy töröl elfogott a kíváncsiság. Meegkérdeztem tőle hogy ez micsoda végig tagadta az egészet. A Google előzményeket is megnéztem rengetegszer volt fent. Mostanában vagy pár hónappal ezelőtt készítette mert a képen, profilképjén látszik az párnahuzat amit együtt vettünk. Tök normálisan próbáltam vele erről beszélni. Mondtam neki megértem emberek vagyunk az idő múlásával előfordul hogy az ember kíváncsi másra is, egy kicsit mással turbózná fel az unalmas munkanapjait az itthonléteit. Nem azért mert nem szeret tudom szeret nem kérdőjelezem meg mert tisztelettel szeretettel bánik velem én is vele. Jó a kapcsolatunk tehát felrúgni nem rúgnám fel, tanácsot sem kérek csak jól esik megosztani itt mivel barátokkal szerintem nem fogom ezt megtenni nem azért mert ciki azért mert nem szeretném hogy máshogy nézzenek rá. A lényeg váltig tagadja a dolgot és ez bánt a legjobban nem az hogyha esetleg megcsalna vagy keresgélne ezen az oldalon valakit akivel néha a szabad idejét töltené. Őszinte leszek nem zavarna mert emberek vagyunk nem vagyunk tökéletesek, nincs olyan ember aki ilyen vagy olyan hibát ne követne el az életben. Az ember folyton vágyik új pezsdítő ingerekre az élete folyamán, ez a léleknek kell hogy jól érezze magát. Az embernek a legjobb sem lesz soha elég jó mindig hiba keresők vagyunk. No mindegy mélyebben nincs értelme belemenni. Egyszerűen csak köszönöm hogy végig olvassátok a történetem. Jó volt megosztani.
Csak mert faj az igazsag, ne hisztizz.
Plane ne ugy, h fel se fogtad amit irtam lenyegileg te eszleny.
De ha neked ez almaid kapcsolata, amiben bele hazudnak a kepedbe, biztos te lehetsz a noi kollektiva csucsa 🤣
Ne haragudj kerdezo, de en sem tudom megmondani, hogy a kapcsolatotokban melyikotok a nagyobb gaz.
Adott a ferj, aki vadaszik, hazudik, tagad, mikor egy ilyen felesege van es mellette ott vannak a gyerekek is.
Aztan adott a feleseg, aki mindent is megenged. Belegondoltal, hogy akkor mi lesz, ha az uj partner tobbet akar es errol a ferjed is meggyozi? A tuzzel jatszol.
Szerintem nem erzed magad elegnek a ferjedhez, es ezert tulkompenzalsz minden szinten. Meg ideologiat is gyartottal hozza, a neve igaz szerelem. Valoszinuleg a ferjed legalabb alkalmankent le fog lepni, egyszer talan veglegesen is. Es ahogy latom, annyira eszkoztelen vagy, hogy semmit nem tudsz tenni ellene, tehat megszokod.
Komolyan elszomoritott ez igy leirva, bar sokra nem mesz vele, de sajnallak.
42F
Nem azért, de abba nem gondolsz bele, hogy a gyereke(i)d azt látják, hogy anyut lehet lábtörlőnek használni minden további nélkül? Ezzel már most rohadt nagy kárt okozol benne vagy bennük, tök mindegy, milyen neműek.
Ha legalább lett volna benne annyi gerinc, hogy felvesse a nyitott kapcsolat ötletét, még azt mondanám, oké. De így...
Csak majd ne panaszkodj valamelyik fórumon, hogy senki szarba se néz, mert ezután a viselkedés után csakis ezt érdemled.
Na megint egy lábtörlő nő. Aki szeretetről beszél.
Elmondanám kérdező, aki szeret nem keresgél másfele és nem hazudik a pofádba. Ezt te csak bebeszéled magadnak, mindent megengedsz neki, csak hogy magad mellett tartsd.
A házasság két ember legszorosabb köteléke. Én sem vagyok huszonéves, nincs illúzióm az örökké tartó lángoló szerelemről. De egymás tiszteletben tartását igenis elvárom.
És a párod azzal,hogy nyilvános társkereső oldalon keresgél, vélhetőleg levelezik, beszélget, találkozik másokkal, ez már megalázó számodra.
Ne vedd sértésnek azt,hogy szinte senki nem ért meg, hiszen ez természetes.
Viszont azt se hiszem,hogy Téged ez nem zavar, hiszen akkor miért is írtad volna ki ide, az oldalra a történetedet?
Hozzáteszem: mit gondolsz, mi lesz a folytatás?Igy éltek még 10-20-30 évig? Esetleg rájönnek a gyerekek is arra,hogy az apjuk egy társkeresőn ismerkedik? És bocs', teljesen magánélet, de el tudod fogadni azt,hogy Te úgy éled Vele a szexuális életeteket,hogy mással, másokkal is kapcsolatban állhat?
ha valaki "tilosban" jár majd "lebukik" akor első reakcio a tagadás - általában...
a kérdező ismeri a párját
tudja h majd ha tul van a pasi az első sokkon akkor le tudnak ülni beszélni erről is
csak mai találmány h minden lecserélhető ami szar lett, régen megjavitották ezeket vagy olyan modom alakitották h mindeki jol járjon
saját példám ...
én nagyon nyitott vagyok szexuálisan, nekem nem lett volna gond h ha a exem elém áll és azt mondja "Drágám 10éve együtt vagyunk és hát izé szeretnék valami mást vagy valaki mást!" tuti lett volna mjegoldás rá h ezen vágyait megélhesse...
de ö nem volt öszinte és a hátam mögött tette meg...
nem azért lett ex mert megtette, hanem mert nem volt öszinte !
utolag megbánta, nem bizott bennem és nem ismert meg eléggé h megértse h engem nem zavar az h szexuálisan mással is van ha betart 1-2 szabályt (egészségügyi dolgok)
ha kérdezz és megbeszélni velem akkor még együtt lennénk...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!