Titeket is taszítanak az olyan emberek, akik túl komolyan veszik az életet?

Mint pl. huszas évek végén már illene letenni a jogsit, autó is kell mellé. Éljenek külön még akkor is, ha nincs párjuk. Már harminc évesen a családalapításon kell gondolkozni. Legyen x összegű megtakarítás és az elitizms kedvéért minimum egy diploma legyen. Hallani lehet ilyen tenyérbemászó butaságokat, minthogy, ha én elértem, hogy itt tartsak az életben akkor a másik is tartson, mert én ilyen f@$za vagyok. És még sorolhatnám.

1968ban mikor volt a diák lázadás a hamis komolykodások ellen léptek fel, mivel nem akarták azt, hogy a társadalom diktálja nekik azt, hogy mi a helyes élet, sajnos ez a forradalom sikertelen volt, de én lélekben kiállok mellettük.

Viszont visszatérve a témára, ha ismerkedek valakivel engem fárasztanak az ilyen komolykodások, mert basszus én csak szeretnék simán ismerkedni, ha jól érezzük magunkat és szimpatikusnak találjuk egymást, akkor összejövünk. Úgy vagyok vele, hogyha nem csesztetjük egymást, hanem nemhogy elfogadjuk amit a másik csinál, de úgy szeretjük ahogy vagyunk, akkor nincsen semmi baj ezt hívják harmonikus békés párkapcsolatnak. Viszont egy valami fontos, hogy azért felelős felnőtt életet éljünk, ezért ne élősködjünk egymáson és ne legyünk alkeszek és stb. De úgy gondolom, hogy a felnőtt élethez ez alap.