Egész életemben magányos voltam. Van megoldás, hogy máshogy legyen?

Nekem meg kB életem feléig volt családom és nem voltam magányos, de végül az lettem. Nem éreztem magam sose magányosnak, szerettem őket, értékeltem, hogy vannak, ahogy barátaimat is. Cserélnék egy fél évre veled, boztosan a javadra válna.

32/f

Ugye milyen rossz, mikor valami nagyon mélyet akarsz írni, ami mégis közérthető, de ennek dacára csak te érted? Mi a tököm az "alap esszencia" kettes!? :, D

32/f

2-es válaszolóval együtt értek.

Te kifejezetten férjet kerestél, aki jó apa?

Úgy értem, hogy amíg ismerkedtetek a mostani férjeddel nem volt meg benned az a fajta érzés, hogy ez egy jó kapcsolat, egy jó embert ismertél meg akit tiszta szívből szeretsz... ezek után miért szültél gyereket így?

Lehetséges, hogy olyan párt kellett volna választanod, akibe szerelmes is vagy.

Én is magányos típus vagyok, illetve voltam addig amíg nem találtam egy ilyet nőt. 28 éves koromig nagyon nem fogott meg senki. Aztán jött "ő", majd minden időmet vele szeretettem tölteni. Ez mára sem változott meg, szóval kétlem, hogy olyan ember mellett vagy, aki mellett alapból boldognak érezted magad még a gyerek születése előtt.

Azt metszem, hogy a kérdezőre rátört a világfájdalom, mert sok volt a jóból, de ezt az alap esszenciás ezosemmitmondásod tényleg nem értem. Hiába ért együtt veled a másik válaszadó.

32/f

Egyedüllét ≠ magány, és

társaság ≠ magány hiánya

Egyáltán nem ritka a társas magány, érdemes utánanézni.