Németországba költöztünk, de a feleségem nem szeret itt lakni, tegnap teljesen kiborult, hogy haza akar menni. Meg kéne fontolnom a visszaköltözést Mo-ra?

2 hónap után kb.mindenki haza akar menni. A harmadik hónap az igazi mélypont, amikor teljesen kilátástalannak tűnik minden. Èrdemes lenne egy egész évet kint tölteni. A feleséged egyébként mit csinál? Dolgozik, tanul vagy csak otthon van?

Talán nyelvet kéne tanulnia, meg részmunkaidős/otthonról végezhető munkát vállalnia. Rögtön nem unatkozna, és nem lenne ideje honvágyra... 🙂

Mond meg neki, hogy ez nem játszótér, ahol gondol egyet, és a családját hátrahagyva hazamegy. Hozott egy döntést, ami az egész családra kihatással van, akkor viselkedjen felnőtt nő módjára, és majd 1 év múlva beszéljétek át. Ha akkor sem megy, akkor gyertek haza...

Figyi. Mi Ausztriába költöztünk ki. Világ életemben városi lány voltam, és 24 évesen egyszercsak vidéken találtam magam. Minimálisat beszéltem németül, a helyi dialektusból egy mukkot se értettem. A férjem reggel 5től dolgozott. A munka vége bizonytalan volt. Akkor jöhettek el, ha végeztek. (Hússal teli ládákat pakolt fel a teherautóra) Tehát reggel 4től délután valameddig egyedül voltam egy vidéki lakásban érdemi nyelvtudás, jogosítvány és internetkapcsolat nélkül. A mostohaapám a szomszéd kis városban lakott, ha ment valamerre, én is mentem vele. Hallgattam a nyelvet, figyeltem az ügyintézést. És beiratkoztam nyelvtanfolyamra. Ott már társaságban voltam, az jó volt. Aztán munkát is sikerült találnom. Jogosítványt is szereztem. Amikor itthon voltam babával, eljártam babatalálkozókra, felvettem a kapcsolatot egy másik magyar családdal. Sokat jártunk össze közösen babázni. A feleséged is megpróbálhatna becsatlakozni a helyi közösségi életbe. Ne ijedjen meg, ha nem érti a nyelvet. Menjen sokat, legyen emberek között, és lassan ragadni fog a nyelv is. Esetleg keressen helyi magyar közösséget. Gondolom nem viccből költöztetek ki. Célotok van. Az indulás mindenkinek rázós.

így van. Én 3 hónapig majd meghaltam idekinn, idegesített minden és mindenki, haza akartam menni (bár én dolgoztam), aztán megszoktam, most már szeretek itt, párt is találtam, most tanulok majd szakmát szerzek. Lehet neki is munka kellene, értelmes elfoglaltság, emberekkel találkozás, ismerje meg a nyelvet.

Hát megértem... szerintem ebben a helyzetben egyáltalán nem meglepő, hogy nem tetszik neki. Magyarország olyan amilyen, a fizetésekkel, munkakörülményekkel, lehetőségekkel, oktatással, egészségüggyel stb. együtt, ugyanakkor mégis volt egy használható végzettsége, megszokott otthona, családja, barátai és volt egyfajta perspektívája. Most kiköltözött külföldre, egy olyan országba, aminek még a nyelvét sem beszéli. Te nappal dolgozol, ő pedig otthon ül. Ott ő egy nagy nulla. Nincsen semmije, nincsen senkije és a saját helyét sem találja, ami nem is véletlen. Nyilván sokkal hasznosabb, ha pl. elkezdi megtanulni a nyelvet és akkor később már ő is találhat munkát, tud ismerkedni stb., viszont ez nem két nap alatt megy és szerintem teljesen érthető, hogy egy ilyen szituációban megzuhan az ember. Eleve nehéz, ha az ember életében ekkora változás áll be, még akkor is, ha örül neki és tervezte és jobb stb., de akkor pedig pláne nehéz, ha nem látja a jövőjét. Én is éltem kint külföldön és nagyon jó volt, nagyon szerettem, hatalmas élmény volt, rengeteg tapasztalattal, viszont az eleje nekem is nehéz volt (pl. megszokni az új környezetet, a szokásokat, eligazodni, nyelvjárások, honvágy stb.). Ugyanakkor így (mint a te feleséged) biztosan nem költöztem volna ki, mert nem láttam volna értelmét.