Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek sincs értelme belemenni így párkapcsolatba?
Korábban sokszor ugyan az a forgatókönyv játszódott le.
Ennek az okára rájöttem és már tudom, hogy hogyan lehetne ezt kiküszöbölni a jövőben, de ehhez időre van szükségem.
Ezen kívül vannak még úgymond alapelveim is, amikhez ragaszkodok. Az egyik ilyen, ha csók nem vált ki bennem semmi különöset, akkor ott még lesznek más bajok is.
Ami miatt felmerült ez bennem, hogy alakulóban van egy kapcsolat. A sráccal nem is lenne baj úgy általánosságban csak az, hogy amikor csókolóztunk sajnos semmit nem mozgatott meg bennem. Félek belekerülök megint ugyanabba az ördögi körbe. Erről fogok még vele egyébként beszélgetni csak érdekelne mások véleménye is ezzel kapcsolatban.
Akivel jó volt csókolózni, azzal pedig csodálatos volt és nem voltak problémák? Vagy alap nélkül általánosítasz vagy annyira nem szeretsz csókolózni, mint gondolod vagy nem a megfelelő emberrel csókolózol, esetleg egy csókból nem lehet ilyen messzemenő következtetést levonni.
32/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!