Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Számotokra jó vagy inkább kellemetlen lenne ha a párotokkal ugyanazon a helyen, ugyanabban a munkakörben dolgoznátok?
Én a barátnőmmel egy tanfolyamon ismertük meg egymást és a tanfolyam után mindketten a helyi tévénél helyezkedtünk el.
Eleinte ez mindkettőnknek megfelelt, tetszett,de aztán egyre inkább azt vettem észre hogy idegessé válik amikor együtt dolgozunk.
Egy hónapja költöztünk össze.
Megbeszéltük végülis hogy jobb ha váltjuk egymást a munkahelyen, mert nem megy
a közös munka.
Bár zavart eleinte az új felállás, de azóta sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb a párkapcsolatunk.
Viszont kiváncsi vagyok mások tapaaztalataira is. :)
Velem kétszer esett meg hogy egy kollégám lett a párom. Az első alkalommal borzasztóan alakul a helyzet, nagyon gyorsan szakítottam vele, mert az irodában nem hagyott nekem nyugtot. Ezt ő nem tudta kezelni, ezért végül munkahelyet is váltottam, és megfogadtam hogy sosem csinálok ilyen butaságot többet.
Minden józan eszem ellenére egy késöbbi munkahelyemen is egymásba szerettünk egy kollégával, nehezen ment mert mindketten elleneztük ezt a helyzetet, de nem tudtunk ellenállni :D
Szerencsére ez viszont nagyon jól alakult, teljes mértékben szét tudjuk választani a két külön helyzetet. Az irodában csak munkáról beszélünk, és csak akkor ha muszáj, ezért ez egyáltalán nem terheli a hétköznapokat.
Valószínűleg csak a két ember temperamentumán és szokásain múlik hogy tudják e kezelni az ilyet, és hogy hogyan.
1-s, örülök,hogy végül minden összejött😊
A barátnőm elég temperamentumos és maximalista,ez igaz.
Lonely Island,a távmunka az nálunk is működne együtt.. Biztosan te is rátalálsz valakire akár azonos munkakörrel,akár más módon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!