Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetek ha túlzottan szeretem?
Szeretem a barátom és amúgy ő is engem viszont most a héten a munkahelyén feszültebb a helyzet, sokat kattog az ottani dolgokon, sok a munka. Amúgy így is ír nekem meg azért ha megkértem valamire akkor megtette nekem, akármennyi dolga volt. Találkozni akartam vele, végül holnapra beszéltük meg de ő úgy volt vele hogy nem muszáj holnap, nekem se lett volna muszáj pont a holnapi nap mert tudtam hogy elfoglaltabb meg nekem mindegy hogy holnap vagy csütörtök vagy péntek vagy valami de ő úgy értette hogy valamiért nem bírok már holnapig se várni. Kérdezte hogy kapcsolatfüggő vagyok-e vagy miért van ez.
Ez már akkor volt mikor sokat írtam neki és felhúztam. Mondta hogy holnap sok a dolga de attól még szakított volna rám időt. Eleve stresszesebb a munkahelye miatt, kollégával is problémái vannak, munka felgyülemlett. Mondja hogy csak ennek a hétnek kell lemenni, utána jó lesz. Tudom hogy félreértett és azért mondta rám hogy kapcsolatfüggő. Meg már akkor mérges volt.
Nektek is rosszul esett volna? Akkor is ha dühében mondja? Először egy rossz szót sem mondott csak miután felhúztam.
De mit tegyek? Szeretném érzékeltetni vele hogy nem kell ő nekem annyira.
Néha érzem úgy hogy tényleg túlzottan szeretem de az attól független amit írt hogy kapcsolatfüggő. Abban nem volt igaza.
Az is lehet már nem is akarom holnap látni. Amúgy nem ilyen bunkó alapvetően de ez most rosszul esett. Neki teljesen a munkán jár az agya nekem meg hiányzott.
Hogy éreztessem vele hogy bántó volt és hogy nem halok meg érte?
Arra gondoltam h nem írok neki vagy csak keveset. De azon kívül?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Alapvetően ő is szeret, csak a pozitív dolgokról nem írtam.
Olyanokat megtett már értem, amiket másoknak nem. Ha megkérték rá, akkor sem.
Meg, amúgy azért érezteti másképpen. Rengeteg mindenben már így is látszik. Csak ha azokat is leírnám akkor senki nem olvasná el olyan hosszú lenne.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
5 Akkor is tapadsz, és egy nehéz helyzetben nem segíted, hanem még te is tolsz neki egy lapáttal.
Segítened kéne lelkileg. Támogatnod, hogy ha csak 2 perc ideje van, akkor is felüdülés legyen az a kettő perc amit veled tölthet. De ezt te nem akarod megérteni, mint látható.
Nekem az is mindegy lett volna ha pénteken találkozunk vagy esetleg nem is találkozunk a héten pont mert gondoltam úgyis az lesz hogy minden baja van meg akkor hátha annál jobb lesz újra találkozni. Csak ha már vettem neki ezt a meglepit oda akartam adni, ez volt a motivációm. Elmentem külön ezért a boltba, azt hittem odaadhatom ma. Épp azért hogy örömet okozzak vele. Jót akartam ez lett belőle. De ő ezt nem tudta hogy emiatt akarok annyira találkozni mert nem mondtam neki.
Bocsi ha hosszú de ez a teljes helyzet.
:( Lehet célszerűbb lett volna ezt leírom eredetileg de akkor még eléggé feldúlt voltam. Mit gondoltok?
Azon is filóztam hogy esetleg leteszem neki valahogy az ajándékot, hogy valahogy lássa de találkozni nem fogok vele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Na most megsúgok valamit!
Ha szeretek valakit, aki a társam és nem csak egyszerűen a szerelmem, és mellette boldog vagyok, jól érzem magam vele.
Akkor egy szőrnyű nap után a legjobban az ő társaságára vágynék.
Csak vele szeretnék lenni. Egy igaz kapcsolatban így szokott lenni.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!