Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jelent valamit ha a felkarok összeérnek séta közben?
Csak sétáltunk és beszélgettünk. Elég széles volt a járda, mégis percekig úgy mentünk egymás mellett, hogy többször (nem 2-3x, hanem tényleg sokszor) összeér a felkarunk. Nem volt az a "jajj, bocs" és arrébhúzódós érzés, pedig alapjába véve nem bírom, ha belemásznak az aurámba. Ez most mégsem zavart, sőt kifejezetten figyeltem már a végén, hogy nehogy távolabb kerüljek.
Lehetséges, hogy ez a másik félnek is jelentett valamit? Mármint hogy esetleg nem volt annyira véletlen a dolog? Vagy csak egyszerűen nem is tulajdonított neki jelentőséget?
Köszi. Nem volt még alkalmam megfigyelni, hogy más helyzetben másokkal hogy viselkedik. De figyelni fogok rá.
Nem szeretnék semmit félreértelmezni, száltal nem létező dolgokat belemagyarázni. Ezért kérdeztem, hogy ez mennyire általános dolog, mert tényleg lehet, hogy semmit sem jelent az egész.
Jelenthet 😃
Annak idején mikor a most már férjemmel még éppen hogy ismerkedőben voltunk .. az első dolgok között volt nálunk is .. s valamilyen szinten jel volt ,hogy nem húzódtunk el egymástól . Nagyon izgi volt ☺️😍...
Nálunk nem séta közben .. hanem társaságban volt , hogy mimdig úgy ültünk le egymás mellé ,a combunk össze ért .. lett volna hova odébb húzódni , mégsem tette meg egyikünk sem . Nagyon élveztem ezt az időszakot , a test beszédet .. a pillantásokat ..
Nálam alapvetően nem jelent semmit, sok a fiú barátom, közvetlen vagyok, sokszor ülünk/állunk így egymás mellett. Viszont ha tetszik egy srác, a mosolyon és a boci szemeken kívül ez a harmadik trükk, amit szeretek bevetni :D
23L
Köszönöm a válaszokat.
Kicsit összezavarodtam, mert azota volt más jellegű érintkezés is, és úgy tűnik, hogy nekem jelentettek ezek a dolgok valamit, de a másik félnél nem látom ezt. Csak borzasztóan zavarba hoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!