Most ehhez hogyan viszonyuljak?

Lakásvásárlás előtt állunk a vőlegényemmel, eddig albérletben éltünk, már 2 éve. (23 évesek vagyunk)

A családom nagyon támogató. Édesanyámmal és édesapámmal sikerült összeszedünk annyi pénzt nekem, hogy tudjunk venni egy lakást. Mióta dolgozom és mindig beleadtam, gyorsabban gyűlt össze. Vőlegényem nemrég végzett az egyetemmel, így most kezdett dolgozni.

Mostanában nézünk lakásokat, de Budapesten nagyon drága... Kb sufnit akarnak eladni 20 millióért és arra még költsél rá... Mindegy. Én most váltok munkahelyet, vőlegényemet Pestre köti a szerződése.

Így nézegetünk Budapest vonzáskörzetében lakásokat, amik elérhetőbbek. Többet kell majd utazni - tény.

De találunk egy lakást, amiről akár komolyabban is beszélgetnénk, és a vőlegényem vágja a pofákat, hogy de neki utaznia kell akkor, meg "mikor érek haza így?!", meg miért nem maradunk albérletben Budán, meg hogy akkor neki nincs kedve megnézni... És a 10. ilyen után egyszerűen már elmegy a kedvem az egésztől, és sose mondanék olyat, hogy figyelj, nem adsz bele a vásárlásba, neked ugyan nem mindegy?! De mikor már meglátom, hogy húzza a száját, felmegy bennem a pumpa.

Hogy lehet ezt megoldani? Tudom, beszéljük meg, de ha felhozom (már tettem), akkor mondta, hogy tudja, hogy szerencsés, hogy költözhet, rám bízza, nézelődjek, stb... De amikor ténylegesen szóba kerül, hogy akkor nézzük meg ezt a lakást, máris savanyú a feje. Most akkor tengődjünk még albérletben x évig és várjuk, hátha leesnek a lakásárak a fővárosban? Ez sem megoldás... Vagy én reagálok erre érzékenyen?