Mi a véleményetek egy olyan emberről (direkt nem írom nő vagyok-e vagy férfi), aki nem játssza meg magát, nem bonyolódik bájcsevejbe? Pontosítok lenn.

Szóval csak elegem lett, és már nem akarom megjátszani magam. És elegem van a bájcsevejekből. Emiatt az elmúlt pár hétben változtattam a hozzáállásomon. Nem mondanám, hogy bunkó lettem, vagy ilyesmi. Mert az egyáltalán nem célom!

Pl. céges vacsora, ami nem az enyém, hanem a páromé. El akartam menni, szívesen kísérem el, és enni is lehet jót ingyen. De unatkoztam. Nem végig, és nem nagyon, de tény, hogy unatkoztam, főleg amikor már ott ültünk egy ideje, és csak a belső dolgaikról beszéltek, amihez egyáltalán nem is értek. Oké, ott ült mellettem a párom, sokszor rám nézett, megfogta a kezem, stb. De nyilván nem velem foglalkozott elsősorban. Hisz én a vendég vagyok, egy munkás eseményen, még csak ott lennem sem kötelező.

Na most korábban, ha ilyen volt, és kérdezte, minden oké-e, azt mondtam, igen, elmosolyodtam. Próbáltam hallgatni a diskurzust, stb. Ebbe is belefáradtam.

Úgyhogy döntöttem: dehogy figyelek oda, mivel nem érdekel, és nem is értem a röpködő szakszavakat. Szóval amikor unatkozni kezdtem, egyszerűen csak elővettem a mobilomat, és mobiloztam. Pedig korábban szégyelltem olyan benyomást kelteni, mint aki órákig csak mobilozik, pláne asztalnál. Hát most nem szégyelltem. És amikor megkérdezte a párom, minden oké-e, nem unatkozom, megmondtam, hogy de. Az se érdekelt, ha a többiek fél füllel hallják, a kollégáik. De igen, unatkoztam. Nem fogom megjátszani magam, mint aki nem unatkozik. Attól még nem várom el, hogy pátyolgassanak, és ugyanúgy a következő céges vacsorára is el akarok menni. De attól még unatkoztam, és punktum, és ezt nem fogom rejtegetni.

Meg pl. az egyik kollégáját, egy nőt, nem kedvelem. Egyszerűen nem szimpatikus. És ő sem kedvel engem. Korábban, ha láttam hogy foghegyről beszél velem, miközben a kollégáival nagyokat tud nevetni, mosolyog, úgy csináltam, mintha ez amúgy tök természetes lenne, nem venném észre. Legutóbb pedig, biliárdozáson találkoztam vele, ezt megelőzendő, és hogy ne kelljen jópofiznom olyasvalakivel, aki nem szimpatikus, egyszerűen csak levegőnek néztem. Korábban sosem csináltam még ilyet. Hát pedig kellett volna, felszabadító érzés volt. És az se érdekelt, ha ezt néhányan észrevették, és rosszat gondoltak rólam. Egyszerűen nem érdekelt. Pont.

A bájcsevejekről meg annyi, hogy rühellem. Herótom van már tőle. Ezért ahelyett hogy belemennék, udvarias köszönés után hallgatok nagyokat, nem kezdeményezem a bájcsevejeket. Ha meg erőlteti a másik, az nem zavar, akár válaszolok is. De ha nem tetszik amit mond, megmondom, hogy ejtsük a témát. És ha csodálkozik, miért, akkor sem indokolom meg. Mert nem akarok vele arról beszélni. Ez ilyen egyszerű. Találja ki, hogy ez az oka. Nem túl bonyolult.

Na így hirtelen ennyi lenne. Szerintetek ez nagyon antipatikus, bunkó viselkedés? Vagy azért meg lehet érteni, és lehet kedvelni az ilyen embereket? Zavarna, ha a párotok ilyen? És ezt fel kell vállalnotok a más emberek előtt is?

Az én párom nem nagyon reagált a változásra, de érzékelte, az tény.