Hogyan legyen tovább, hogy hódítsam meg?

Nem is tudom, hol kezdjem.

A történet "főszereplője" egy volt gimis osztálytársam, egy fiú, vagyis inkább férfi. :)

A gimi utolsó 1-2 évében egyre inkább felfigyeltem rá, valahogy elkezdett bejönni a stílusa, az intelligens, rátermett megnyilvánulásai, udvarias is volt, közkedvelt, a külsejével sem volt bajom. :) De nem lettem "szerelmes", max néha néztem, meg nem is tudom. Aztán végeztünk. Nem voltunk vele barátok soha, csak ilyen ismerősök. Nem sokat beszéltünk.

Gimi után még 1X-1X láttam ilyen osztálytalálkozásokon; bevallom, volt, hogy csak miatt mentem el, mert a gimis barátnőkkel azon kívül is találkozgatok.

Aztán eltűnt. Elment külföldre, és így kb. ennyi, semmit nem tudtam, hogy pontosan hová, dolgozni ment vagy tanulni... Semmit. Csak azt tudtam, hogy ennyi, "elveszítettem". De ez nem viselt meg, vagy ilyesmi, keserédes volt, örültem neki, hogy rálépett egy útra, bárhová is vezet. Kicsit sajnáltam persze a dolgot, de nem lettem tőle kifejezetten szomorú.

Aztán eltelt pár év, és meg is feledkeztem róla, úgy ahogy van. De most...

Volt egy ilyen nagyobb fajta osztálytalálkozó, ahová nem csak páran, de szinte az egész osztály jött. Tanárok is többen. És legnagyobb meglepetésemre, hisz azt hittem nem lesz ott, meg már azt is elfelejtettem, hogy valaha érdekelt, ott volt Ő is.

És hirtelen megrohantak az érzések. Az alatt a "szoáré" alatt gyakorlatilag beleszerettem, de ezúttal tényleg. Most nem olyan volt, mint a gimiben, hanem most iszonyatosan vonzott engem. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, csak úgy ittam a szavait, faltam a szememmel. Nem sokat változott, de azt jó irányba. Megtudtam, hogy az Államokban volt, tanult és dolgozott is. Most mérnök.

Sikerült vele beszélgetnem, azt sem tudtam, van-e valakije. Persze nem történt nagy áttörés, hisz ahogy régen se voltunk puszipajtások, most se egymás mellett múlattuk az időt.

(Pont azon gondolkodtam, hogy mekkora mázli, hogy jelenleg nincs barátom, mert ha lenne, tuti "meginognék". Bűntudatom lenne, hogy valaki más ennyire nagy hatást gyakorol rám, vagy lehet, hogy akkor nem így éreztem volna? Na mindegy.)

Szóval másnap összeszedtem minden létező bátorságomat, meg "ugyan mit veszíthetek" hozzáállásomat. Ráírtam, tudtam, hogy rohadtul átlátszó az egész, és egyértelmű lesz neki, hogy ismerkedni akarok. Beszélgettünk, aztán elköszöntünk. Ma van ennek a másnapja. Nem írt rám, én se rá. Akkor hogyan tovább szerintetek?