Normális, hogy nehezen tudom elfogadni ezt a szakítást?

A barátnőmmel 4 évig voltunk együtt, 2 hónapja szakítottunk.

Teljesen más karakterek voltunk, nem csak a személyiségünket tekintve, de a társadalmi helyzetünket nézve is.

Az egyezett bennünk,hogy nekem apukám alkoholista, neki mindkét szülője.

(viszont én anyukámmal nőttem fel, aki mindent megadott)

A közös pont, az alkoholista szülőket illetően azért volt jó, mert egymást erősítettük,hogy ne legyünk olyanok mint a szüleink.

(én nagyon hasonlítok apukámra a személyiségemben, csak nekem van gerincem)

A barátnőm is teljesen normális volt, én igazából büszke voltam rá,hogy szó szerint a "putriból" ilyen szülők mellől tudott intelligens, és céltudatos lenni, és nem fogadta el azt amiben élt.

Együtt laktunk, voltak időszakok amikor eltartottam, mert tanult, de nem volt lusta az iskola mellett sem dolgozni.

Nem vagyok milliomos, de anyagilag mindent megtudtam neki adni (hisz anyukámnak köszönhetően volt lehetőségem tanulni)

Szóval fiatal korunk ellenére, együtt,boldogan, teljes anyagi biztonságban életünk.

Viszont januárban megtudtam,hogy megcsalt, így azonnal véget ért a kapcsolatunk.

Egyik napról a másikra.

Nem bántásból írok így, de visszament a putriba a szüleihez, tudom róla,hogy fűvel-fával lefeküdt az elmúlt 2 hónapban, és hogy napi 2-3 gramm fűvel teljes az élete, amitől elmondása szerint teljesen kész van minden nap.

Ezeket onnét tudom,hogy január végééig tudtam a facebook jelszavát, és beleolvastam a beszélgetéseibe, tudom gáz, de érdekelt, és nem tudtam túltenni magam.

Egyszer azt is írta a legjobb barátnőjének,hogy hiányzom neki.

Aztán pár napja megkeresett,hogy szeretné megbeszélni a történteket.

Mivel már jó úton vagyok ahhoz,hogy magamban is lezárjam ezt a kapcsolatot, azt mondtam,hogy nincs mit megbeszélni, és ezzel rövidre zártam a társalgást.

Viszont még mindig van bennem harag, és értetlenség.Nem értem, mit rontottam el, miért jobb neki az az élet amit most él, mint az amit velem élt?

Még ha most úgy is tűnik, hogy "felvágok", soha de soha nem vágtam semmit a fejéhez, nagyapám révén, mint férfi példa nekem természetes,hogy a férfi eltartja a nőt, és nem gondolom,hogy a női házi rabszolga, e mellett én is ugyan úgy kiveszem a részem a házi munkából.

A volt barátnőmre visszatérve pedig miért jó neki utolsó selejt, könnyű, és kemény drogosokkal dugnia, és leélni az életét egy putriban?

Miért akar olyan lenni mint a szülei, amikor mindene megvan hozzá,hogy más legyen? (az esze, és az adottságai)

(egyébként ő egy magyar lány, magyar családból, nem Lakatossal kezdtem mielőtt beindulna ez a szekció)