Van az a mondás: a csúcson kell abbahagyni. Miért nem igaz ez a párkapcsolatokra? Vagy igaz lenne, csak senki se csinálja így?

Amiért nem lesznek öngyilkosok boldogan és egészségesen, de még akkor sem, ha kiderül, hogy betegek.

Gondolom a remény. Vagy ilyesmi.

Kb ahogy # 1 írta.

megjegyzem az sem normális egyébként, ha te az első akadálynál eldobnál egy több éves kapcsolatot. Így az életben nem lesz hosszú kapcsoaltot, uyganis az élet nem csak tündérmese, s lesznek gondok.

Mellesleg mindig dönteszt a kapcsolat alatt, hogy tezsel érte vagy inkább eldobod.

A kapcsoaltodat az teszi értékessé, amit edig tettél érte, ami energiát belefektettetek.

Számomra pl qrva nyilvánvaló, hogy " a hanyatlás első jeleinél" nem kiszállok, hanem megpróbálom helyrehozni azt, ami eddig jó volt..

Másrészt mással is jönnének MÁS problémák. Aki ebbe nem gondol bele, az csúnyán koppan majd.

De nem vagyunk egyformák. ;)

Bocs az elgépelésekért.

Az előzőhöz meg még mellé jön a józan észen kívül oylan dolgok, mint a kötődés, szeretet, ragaszkodás, ami ezt nem engedi, és igen, a remény, hogy még újra működni fog.

Hullámvölgy minden hosszú kapcsolatban van és lesz, vagy túléli a kapcsoalt, vagy nem.

HA viszont valami nem megy, akkor ki kell szállni.

Milyen hosszú volt eddig a leghosszabb kapcsolatod?

Mi 16 éve vagyunk együtt, ebből 14 éve házasok, három gyerekkel.

16 éve volt az első hanyatlás, kb. a negyedik randin, mikor elgondolkodtam, hogy lesz-e ötödik. Aztán a hetedik-nyolcadik körül jött egy "csúcspont", mikor rájöttem, hogy szerelmes vagyok.

Aztán fel, le, fel, le. Sokszor éreztem azt, hogy ilyen jó dolog még nem történt velem. Összeköltözés, nyaralás, lánykérés, pozitív teszt, a gyerekeink születése, romantikus esték, stb. Mikor azt érezné az ember, hogy ez itt a csúcs, akkor jön valami sokkal jobb.

Fordítva is: a csúcs után is vannak viták, unalmas hétköznapok, sértődések, ajtócsapkodás. Sőt, olyan is, hogy megtetszik más, és megfordul a fejedben, hogy ha úgy találkozunk, hogy szabad vagyok, ki tudja, ki lenne...

Ha valaki az első kisebb gond után szakít, akkor pár hónapos kapcsolatnál hosszabbra ne is számítson. Hullámvölgy mindig jön. De utána jön az újabb csúcs, ami lehet, hogy jobb, mint az eddigi összes.

Évekig tartó hullámvölgy és egymás mellett kínlódás akkor van, ha nem tesznek mindketten azért, hogy újra felfelé haladjanak. Akkor tényleg nem érdemes egymással kínlódni.

De tudomásul kell venni, hogy mással is jön hanyatlás, amiből ugyanúgy ki kell mászni, és ha akkor se hajlandó tenni érte, akkor csak egyik xar kapcsolatból fog ugrálni a másikba. Meg kell tanulni építeni és fejleszteni, nem pedig eldobálni. Egy kapcsolat ugyanis tőled lesz jó vagy rossz. Te csinálod, nem pedig megtörténik veled.

Mint a rajzolás: ha nem tudsz rajzolni, akkor hiába gyűröd össze a papírt és dobod ki, attól a következő tiszta lapra se fogsz tudni szebben rajzolni. Tanuld meg, és akkor elég csak itt-ott radírozni és kijavítani.

>Van az a mondás

Attól még, hogy van, nem feltétlenül igaz, főleg nem egyetemes érvényű. A kérdésed korrekt, csak ne ilyesmire alapozd.

Amúgy egy csomó oka lehet. Anyagiak, megszokás, társadalmi elvárások és stigmák, plusz az önbecsapás, önámítás mindenféle módja.

Viszont a hanyatlást el is lehet kerülni: nem a szerelemben meg a tündérmesékben kell hinni, hanem elfogadni, hogy a párkapcsolat problémákat generál és ezeket folyamatosan kezelni kell. Ha ez működik, akkor a párkapcsolat működőképes marad, úgy változik, hogy jó legyen.