Mit gondolnátok egy olyan nőről, aki apuka nélkül szeretne gyereket, aki csak az övé, ezért egy random idegennel felcsináltatná magát?

"aki csak az övé"

Halott ügy. A gyereket kölcsön kapjuk, nem az enyém vagy az apjáé. Aki így gondolkodik, az kutyát tartson, mert sok gondja lesz a gyerekével később.

Azt, hogy önző. Nőként valahol megértem, mert tudom,milyen mélyen lehet vágyni egy saját gyerekre, viszont más az ha menet közben elválunk vagy meghal az apuka és más az, hogy a gyereknek esélye sem lesz ismerni őt. Az apának csak egy aktus volt, neki pedig az életének egy része, darabja veszett el örökre. Különben meg mit fog hazudni a gyerekének?

Értem én, hogy nehéz olyan férfit találni akivel összeillő párt alkotnak, de enélkül én nem próbálnám meg.

Azt, hogy önző és felelőtlen.

Nem az a bajom, hogy ha egy nő egyedül nevel fel egy vagy több gyereket, simán képes lehet rá (az én szüleim is elváltak); de direkt erre törekedni...

Lehet nem leszek népszerű a véleményemmel, de többek között azért vannak gondok a párkapcsolatok kialakulásával, kialakításával, mert a család, mint társadalmi egység, elvesztette az értékét, tartalmát (NEM arra gondolok, hogy apa igahúzó és vagy egy alkoholista, nőverő/csaló, anya meg cseléd otthon!), legalábbis az egész családmodell átalakulóban van... Ehhez jön még a média által sugallt kép, aminek ez a "bizonytalanság" ideális táptalaja, és tovább fokozza a zavart... A férfiak lassan "nem tudják", hogyan legyenek férfiak, a nők pedig nem tudják, milyen a férfias viselkedés, többek között azért, mert nincs előttük gyermekkorban egy hiteles férfiminta (ez jó eséllyel az apa, legalábbis neki kellene lennie - egy gyermekei anyját szerető és tisztelő, gyermekeit szerető, határozott, irányító, magabiztos és védelmező férfi).

Manapság a fenti ritkaságszámba megy, de úgy eleve esélye sem lesz a gyereknek egy ilyenhez - legalábbis szignifikánsan kevesebb -, ha a nő már a legelején így áll a dologhoz.

Arról nem is beszélve, hogy az életben lehetnek nehézségek, tragédiák, amihez lehet, hogy nem elég, kevés lesz egy ember...

Non plus ultra, ha a nő később mégis úgy dönt, kell neki egy férfi, de a gyereknevelés felemésztette energiák miatt nem jut elegendő idő, energia a másik alapos megismerésére, összeállnak (mert hát "kell valaki"), de az egy szr kapcsolatnak bizonyul, és a gyerek azt látja, anya/apa veszekszik/csal/nem tiszteli a másikat... Vannak gyermekek, akiket ez abba az irányba terel, hogy ők "csakazértis" jobban csinálják, de vannak bőséggel olyanok is, akikben tudat alatt megmaradnak ezek a dolgok, és óhatatlanul is elkövetik a (nevelő)szüleik hibáit, átveszik a hibás mintákat.

Aztán majd jön a sírás mind a két oldalról, hogy hol vannak a rendes nők/férfiak...