Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen a fiatal lányok nagyrésze?
Lány vagyok, mielőtt valaki félreérti, és meglep a nőtársaim saját magukhoz, férfiakhoz, párkapcsolatokhoz, szórakozáshoz való viszonyulása.
3 lány volt mindössze a csoportunkban egyetemen. Mindhárom évek óta masszívan dohányzott, sokszor nem jöttek be órára, mert másnap reggelig sem tudtak kijózanodni hétköznap, és bár volt párkapcsolatuk, csak az alá nem feküdtek volna be, aki nem akarja.
Ezzel még nem is lett volna gond, ha nem zárnak ki teljesen, amiért én ebben nem kívánok részt venni.
Szerettem volna jóban lenni velük, de annyira utáltak, amiért én nem tartottam velük. Kedves voltam velük az elején, de amikor jöttek az olyan megjegyzések, hogy micsoda lúzer vagyok, amiért nem dohányzom, nem voltam még soha részeg, és nem használom ki, hogy bárki szívesen megdugna, ők ilyen lúzerekkel nem fognak barátkozni.
Gondoltam, oké, akkor hagyjuk egymást, nem kerestem a társaságukat az első pár hét után, többet soha nem beszéltünk, másokkal barátkoztam, akik más szakra jártak.
De ezek a fenti csajok nem tudtak leállni. Folyton utánam ordibáltak a folyosán, hogy "dögölj meg", "téged meg kéne tépni" "hülye krv.", mint kiderült, az is zavarta őket, hogy aki az egyiküknek tetszett srác, annak én tetszettem (nem volt köztünk semmi, látásból ismertem).
Egyszer majdnem kidobták őket koliból is, mert a szobában dohányoztak többszöri felszólítás ellenére is.
De nem csak ők voltak ilyenek, a szobatársam ill a szemben lakó csajok is.
Tényleg ilyen a mai átlagnő?
Kedves Kérdező!
Ugye nem matematika v szociológia szakra jársz? Tudod, ott létezik egy statisztika nevű tárgy. Olyasmiket tanítanak, h mekkora elemszámú halmazból ill. mennyi adatból lehet (mekkora megengedett hibahatáron belül) lehet értelmes következtetést levonni. Egy 4 fős merítés nem elég arra, bármilyen következtetést levonj.
Ugye nem pszichológiára jársz (nyugtass meg, h nem!). Ott már ki kellett volna buknia, h az ún. kognitív torzítás a te esetben igen súlyos.
A mai átlagnő nem ilyen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!