Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan bizonyosodhatnék meg róla, hogy tőlem van a gyerek? Meddig érdemes még elmenni?
Ez egy lassan 6 éves sztori már és jó pár oldalt teleírhatnék vele de most igyekszem csak a lényeget összefoglalni. Olyan hat éve vagyok szerelmes egy -akkor még lány- mostmár nőbe, aki számomra az igazi ebben biztos vagyok. Pedig nem vagyok egy romantikus típus. Amikor beleszerettem jött össze a mostani párjával akinek a menyasszonya. Ebből következik, hogy hiába vonzódtunk nagyon egymáshoz, én még alig ismertem a srác meg már évek óta így hát lassan összejöttek, szerelem stb.
De én is az lettem csak hiába. Évek múlva találkoztunk újra, és közeledtünk egymáshoz de nekem akkor volt párom és csak kerülgettük egymást. Lényeg a lényeg kábé másfél évvel ezelőtt jött az alkalom, illetve alkalmak sora és végülis sikerült elcsábítanom de annyira nem, hogy elhagyja a vőlegényét miattam, neki már bebetonozott élete volt ott, a családja is akarja ezt az egészet, bonyolult. Viszont lefeküdtünk többször is. Nekem csak ennyi jutott belőle, hiába vágyok rá mindennél jobban már teljesen belefáradtam, leláncol ez az érzés.
A lényeg, hogy született egy kisfiuk amibe majdnem belepusztultam, és képtelen vagyok kiverni a gondolatot a fejemből, hogy Ő az enyém. Nem védekeztünk és a matek stimmel. Kiszámoltam ezerszer.
Egyszerűen úgy érzem az enyém, hasonlít rám de komolyan.
Viszont miután lefeküdtünk kiadta az utamat nagy nehezen, hogy ennyi nem lesz több fogadjam el, sírt hogyha szeretem akkor békén hagyom. Így hát megtettem. De szerintem nem őszinte, én kizártnak tartom, hogy ne érezzen ő is irántam. Amikor úgy fél éve felkerestem ezzel a gyanúmmal nagyon kiakadt, hallani sem akar erről szerinte biztosan nem az enyém. Kérdeztem, hogy honnan tudja de nem adott rendes választ. De én ezt nem tudom egyszerűen elengedni, de esküszöm ha kiderülne, hogy nem az enyém akkor hagynám. Komolyan akkor végre elengedném őt. De így nem megy és nem is akarom. Azt mondja csináltatott apasági tesztet de egyértelműen hazudik, hiába kértem hogy küldje el vagy mutassa meg. Ezt is majdhogynem tagadja mintha meg sem történt volna, hogy lefeküdtünk. Szerintem ő sem biztos benne és fél, hogy mi lesz ha kiderül. Érdekes az is, hogy az apa nagyon sötét barna szemű nekem pedig világoskék és a kissrácnak is szép kék szeme van. Persze az anyának is kék, ez sem jelent semmit tudom én.
Nem akarok ártani neki, ezért nem kerestem még fel a vőlegényét. De ha nincs más út megteszem. Mert talán van más út? Én nem hiszem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!