Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogy viselnétek ha ilyen körülmények között utazna el a párotok?
Két éve vagyunk együtt, tavaly nyáron voltunk együtt egy nagyobb utazáson (amerika, a rokonaimnál). Már akkoriban is emlegette hogy idén elutaznak a barátaival, és hogy akkor majd oda megyünk, együtt.
Most egy hónapja kijelentette hogy ezt ő "sose gondolta komolyan", végig úgy gondolta hogy csak egyedül megy...
Volt is nagy veszekedés, mivel egy évig hazudott nekem erről. Erre azt mondta végül hogy mindegy, mert úgyse tudja még hogy megy-e egyáltalán vagy nem.
4 nappal ezelőtt rákérdeztem hogy akkor mi is van ezzel. És akkor kinyögte, hogy 24-én mennek...
Nagyon rosszul viselem ezt az egészet, tudom, a legcélravezetőbb az lenne ha szakítanék vele és hagynànk az egészet a fenébe, de nagyon nehéz...
Ma ment el, és tegnap óta nem is írt semmit.
Akkor vedd úgy, hogy innentől szabad foglalkozás van, nem vagytok kapcsolatban.
30/f
Azóta se írt semmit se, úgyhogy megírtam neki hogy mostantól ne számítson rám semmilyen formában.
Ez az egy hét amíg nincs itt pont elég ahhoz hogy meg tudjam lépni a dolgot, mert eddig mindig az volt hogy ha próbáltam szakítani egyből itt volt és "nem hagyta". most nem tudja.
Már azóta úgy vagyok vele hogy nem vagyunk kapcsolatban és kereshetek mást, hogy azt mondta nem gondolta komolyan hogy én is megyek. Nem kerestem azóta senkit, de máshogy állok hozzá az egészhez.
És nem terveztem tárt karokkal fogadni miután visszajön a totális leszaràs után.
Igy van. Ha mar megirtad neki, akkor tarts ki az allaspontod mellett, sajat magadert. Nehogy megsajnald. O sem tette, sot hazudgalt, most meg minden szo es jo erzes nelkul sutteti valahol a hasat es ki tudja, mit csinal. Ha meg hazajon, akkor jon a duma, hogy valojaban nem is volt jonaz a nyaralas, nagyon megbanta stb, csak be ne dolj neki. Nem vagy neki fontos, legalabb ezert tartsd elobbre magad es hagyd el, jobbat erdemelsz. Kitartas.
Ha eros vagy, meg lesz az eredmenye. Ez mar velem is megesett 10 eve, hasonlo eset volt csak ott durvult, mert meg is csalt, ami most nalad is benne van... azota boldog 32 eves anya vagyok, boldog a ferjemmel es van egy 7 eves lanyunk :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!