Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Taszító, ha egy férfi szemei könnybe lábadnak egy film végén?
Nyilván most romantikus, dráma és hasonló jellegű filmekre gondolok. Mennyire taszító egy nő számára, ha a párja, vagy esetleg egy randin a férfi elérzékenyül egy filmen? Nem zokog, és nem patakokban folyik a könnye, csak látni rajta, hogy meghatotta az, amit látott.
30F
Most komolyan itt tartunk még, hogy gáz egy férfinak sírni? Én is ilyen vagyok egyébként és hát emiatt még sosem kaptam egy rossz szót se barátnőtől sőt egyszer amikor mozizni voltam az exemmel akivel akkor még csak ismerkedtünk akkor is a film egyik jeleneténél bekönnyeztem amit ő észre is vett és ő utólag azt mondta, hogy akkor tudott mellettem teljesen feloldódni mert látta, hogy vannak érzelmeim mert előtte nem annyira mutattam :D
Én inkább a megható/boldog pillanatoknál szoktam elérzékenyülni nem a szomorú jeleneteknél, meg filmeken nem igazán inkább a valós történéseken. Szerintem nem gáz illetve senki sem mondta még. Mivel alapból férfias vagyok és van önbizalmam ezért nem gondolnám, hogy emiatt lenéznek de inkább mint mondtam ez még tetszeni is szokott a lányoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!