Miért olyan furcsa, ha valaki jóban van az exével és ha segítségre szorul az egyik, segíti a másik?

:D Ez a viselkedés a primitív és buta ember sajátja.

A szemforgatás pedig már csak arra utal, hogy nem tud rá mit reagálni, mert nincs több érve, de nem akarja belátni.

"Akkor miért nem dobod ki?"

Rosszat akar tenni a másikkal, csak mert szakítottak. Úgy tűnik a bosszút állás nála alapvető eszköz. Tegyünk rosszat a másikkal, mert nekünk fájt. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Nem kell hallgatni rájuk. Felettük állsz szellemileg.

Segíteni és vezetni kell őket. Mind a példáddal, mind a tetteiddel, szavaiddal. Sok sikert! Neked ez is küldetésed ;)

Itt gyakran érdekes megnyilvánulások vannak exekkel kapcsolatban, hogy csak pislogok. Csekély kivétellel szinte az összessel jóban vagyunk és eszünkben sincs újra egymásra mászni. Az uram tudja ezt, elhiszi, bízik bennem. S láss csodát, nincs belőle semmi konfliktus.

Itt viszont néha olyanokat olvastam, hogy szakítóok, stb.

Hát sztem ez szánalmas.

Én is jóba vagyok pár exemmel, tegnap is felkeresett az egyik, hogy találkozzunk jövőhéten. Valószínűleg van valami problémája, amit szeretne velem személyesen megbeszélni, a tanácsomat kérni. Neki is van párja, nekem is, nem akarunk semmit a másiktól. Pár havonta néha összefutunk, iszogatunk, dumálunk, ha meg tanács kell, elég jól ismerjük egymást, így könnyebb segítséget nyújtani.

Párom nem bánja, csak hogy korábbi kommentekre reagálja. Sőt, párom is szokott néha exével találkozni, nincs vele problémám. Tudom, hogy szeret, és stabil a kapcsolatunk, így nincs mitől, kitől félnem, ahogy neki sem.

Persze, sokaknak van negatív tapasztalata ilyesmivel, illetve sokak alkalmatlanok ilyen baráti kapcsolatra. Nem elég tudatosak, és képtelenek elvonatkoztatni attól, hogy szexeltek az illetővel. Nekem pl sosem jár ilyesmi a fejemben. Nem nosztalgiázok még csak gondolatban sem. Okkal lett vége minden korábbi kapcsolatomnak, nem vágyok vissza egyikbe sem.

Én is hasonló helyzetben vagyok. Közvetlen szakítás után, mikor azért voltak felgyülemlett feszültségek, akkor is tudtunk emberségesen, tisztelettel beszélni egymással, mindig a kompromisszumokat kerestük mindketten. Aztán mikor az indulatokat lerendeztük magunkban, elkezdtünk még közvetlenebb hangnemben beszélni egymással. Most ott tartunk, hogy szinte minden nap töltünk együtt 1-2-3... órát, jókat beszélgetünk, számíthatunk egymásra, segítjük egymást.

A környezetünk(még a család is)pedig full értetlenül, meglepődve áll a dolog előtt, hogy hogy vagyunk képesek annyi gond, feszültség után így állni egymáshoz.

Hát úgy hogy emberek vagyunk, a megbocsátás képességével, időközben mindketten belenéztünk a bizonyos tükörbe és nem a másikat hibáztatjuk a múltbéli dolgokért, hanem mindig megállapítjuk, hogy ezt bizony ketten hoztuk össze.

Ezt főleg azok az emberek nem értik, akik nehezen (vagy egyáltalán nem) tudnak megbocsátani, vagy még életükben nem kényszerültek arra hogy úgy igazán a tükörbe nézzenek és felismerjék hogy bizony ők is (mint mindeni) reendelkeznek hibákkal.

Az exem 10 éve lelépett, azóta is be vagyok jelölve ismerősének.

Kész, vége, lejárt.

Azóta nem beszéltem vele, nekem idegen lett.

Meglépett, és van aki szerint jópofiznom kellene vele?