Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lenne egy kérdésem. Ami úgy szólna, hogy szerintetek megvalósulhat? Rólam 19 éves fiúról lenne szó és egy 19 éves lányról.
Van egy lány, aki már azóta szimpatikus nekem, amióta a sulinkba jött, még 11.-be. Valahogy soha nem beszéltem vele, vagyis nem jöttek úgy ki a szavak, ahogy azt szerettem volna. Nem akartam rosszat mondani és ezzel elrontani a nem létező kapcsolatunkat. Jött a 12.-dik és változtak a dolgok, mert elkezdtek uralkodni az érzéseim rajtam és belezúgtam a lányba.
Végül volt némi bátorságom és nem egyszer mentem, kísértem és beszélgettem vele. Egyszer ment a nagynénikéjéhez és én gondoltam elkísérem egy darabig. A magassarkúja kicsinálta a sarkát kicsit és mondtam neki mi lenne, ha a nyakamba venném. Persze nemet mondott nem lett belőle semmi. Aztán mentünk tovább megkérdeztem tőle, hogy nem e járna velem. Mondta, hogy nem. Ez kétszer történt meg. Persze gondoltam, ha egy lány kétszer mondja azt, hogy nem, az valószínűleg komolyan is gondolja. Csakhogy a tekintete nem arról árulkodott sőt!
Az volt a kifogása, hogy alacsony vagyok meg fiatalabb, ezért nem. Pedig csak pár hónap volt köztünk és magasabb vagyok nála. Akkor döbbentem rá, hogy még várnom kell. De valami olyan érzés fog el a mai napig, ha a közelembe van a lány, amit nem tudok, csak úgy levázolni.
Jelenleg ő érettségi után a Fővárosba ment tanulni, azzal a mottóval, hogy új életet kezd. Én maradtam vidéken anyumékkal.
Ő kiszakadt a családi vészekből részben.
Én még anyumékkal vagyok. Szakmát végzek és utána repülök a fészekből, az önállóbb élet felé.
E-mailen tartom vele a kapcsolatot. Jelenleg van barátja. Ennek ellenére mondtam neki, hogy bármi is történjen, hiszen fog, ha az élet egymásnak teremtett, akkor egymáséi leszünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!