Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csinálta ezt velem? Miért vagyok ilyen lúzer?
Nagyon magam alatt vagyok. Másfél éve szerettem bele egy férfiba, akit látásból ismertem. Úgy tűnt, mintha ő közeledne, egyébként észre sem vettem volna őt. Egy pillanat műve volt, hogy beleszeressek. Nem akartam ajtóstól rontani a házba, hát csak jöttem-mentem előtte, míg a szóbeszéd szépen szárnyra kapott, és elkottyintották neki, hogy én szeretem őt. Azóta került, mint egy leprást, sőt egy adandó alkalommal úgy lehordott engem, mint egy utolsó szajhát, hogy kerüljem őt messzire.
Mint akit agyonütöttek és megtapostak, olyan hátbatámadás volt ez részéről, fogtam magam, és le se kö.ptem többé.
Ennek egy éve, de még most se tudtam őt elfelejteni, olyan szépen indult, és az érzelmek még megvannak felé részemről, mert azokat nem tudta kiirtani.
Erre ma kaptam a hírt, hogy van felesége, gyermeke (amiről nem tudtam), és most várják a másodikat. Azóta nem bírok megszólalni, két értelmes szót még ma nem mondtam, kerülöm az embereket, szinte sokkot kaptam. Csak ezen jár az agyam, másra gondolni sem bírok, és ahogy végiggondolom, teljesen érthető volt az utóbbi viselkedése velem, de a legelsőt nem értem: miért udvarolt feltűnés nélkül, miért keresett engem akkor? Annyira nem vagyok már csitri, hogy ezt csak beképzeljem magamnak, hisz ahogy mondtam, észre sem vettem volna őt különben, csak szó szerint felhívatta magára a figyelmemet. Nem tudom, hogy éljem túl, annyira erős érzelmek voltak bennem, bár már a kritikán aluli viselkedése óta nem beszéltünk, mégis reménykedtem, hogy egyszer visszatér, ugyebár milyen a szerelmes ember. De így már semmi remény. Mikor leszek én ilyen szerelmes megint? Hogy felejtsem el Őt?
24/L
Bocs hogy ezt mondom de ne menj biztosra amíg ki nem mondják. Lehet hogy csak bebeszélted magadnak hogy udvarol, vagy félreértetted. Nem mindenkinek ugyanazt jelen egy viselkedés. Én is félreértettem egy srácot és tökre paráztam mit mondjak mert nekem nem tetszett, de kiderült hogy barátnője van már csak kissé érzelmes és ilyen közvetlen a szeretett barátaival.
Szóval nem őt kéne hibáztatni.
Tudom, könnyü mondani, de csak arra gondolj, hogy téged ugy sem nem érdemelt volna meg.
Ilyen szerelmes pedig, a következő szerelmedig lehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!