Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egyszerre több lánnyal beszélni, hogyan?
Van 2 lány, igazából mind 2 tetszik, de az egyikre úgy tekintek mint álmaim nője Istennő, megvan benne minden érték, legalább is eddig ahogy lejött róla. próbálkoztam, láttam róla hogy nem utasitja el a közeledésem, De szerintem 100% biztos van valakije, nem is akarnék bele avatkozni.. De azért ha lehetne esélyt adni bármire is, nagyon jó lenne.
Van egy másik lány róla láttam hogy ő vevő a dologra még inkább, legalább is sokkal nyitottabb mint az első..
Hogy beszélgessek a 2vel párhuzamosan, úgy hogy ne féltékenygedjenek egymásra, vagy úgy hogy megmaradjanak? munkahelyi dolog..





Hát először is ne egy időben chatelgess velük, mert könnyen elszólhatod magad.
Rám a facen egyszerre több ismerősöm írt, nagyon nehéz multiban figyelni, szóval mindegyikkel más időpontban és akkor csak rá tudsz ráfigyelni.





Ez tipikus példája annak, hogy amiről nem tudnak, az nem fáj - nőként mondom. :)
Persze, ha alakulni kezdenek valamelyikkel a dolgok, akkor nyilván fújj visszavonulót a másiknál, de amíg még csak a fészbukos beszélgetésnél jártok, addig nem igazán lehet többről beszélni bármelyik esetben.
Azért arra vigyázz, hogy a második leányzó ne csak pótlék legyen, mert az istennő nem jön össze... az önmagában rosszabb annál, minthogy N+1 nővel beszélgetsz egyszerre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!