Mennyire elfogadható ha egy fiú inkább elvonul és sír olyankor, ha kiabál vele a barátnője?

láttam már férfit sírni, kedves, megható volt, együtt éreztem vele. viszont:

- ne legyen benne érzelmi zsarolás

- ez rám is nyomást rak. nagyon meg kell válogatnom a szavaimat, ügyelnem kell arra, mit hogy teszek. szóval ne legyen belőle rendszer. legjobb, ha te is elmondod, mi zajlik benned. nem kell azonnal, elég, ha lenyugodtál, vagy másnap.

Azért nem mindegy, miért kiabál a barátnő, és mi az előzménye. Mert ha olyan dolog, amit már 20x megbeszéltek előtte, a fiú ígérgetett, a lánynak meg elege lett, akkor elég puhány dolog a másik szobában pityeregni ahelyett, hogy megmondaná a srác, hogy bocsi, tényleg elrontottam vagy azt hogy meggondoltam magam, nem érdekel, de te azért még kellesz nekem.

De ha meg pitiáner dolgon megy az üvöltözés, úgy, hogy előtte nem volt belőle gond, és rendesen meg is lehetne beszélni, akkor az sztem teljesen természetszerű, hogy egy picit érzékenyebb ember elsírja magát. De akkor inkább meg kellene szabadulni a csajtól.

Ha valaki érzékenyebb, vagy egy számára különösen fájó dologgal kapcsolatban ordítoznak vele, akkor van eset, amikor érthető. Ismerek férfit, nőt is, aki ilyen, el kell fogadni.

Viszont ha rendszeres, akkor ott a háttérben baj van. Nem tudom tolerálni sem férfi, sem nő esetében, ha az érdemi vitából bőgéssel vagy akár anélkül, de angolosan kilép. Az is tény, hogy az artikulálatlan és értelmetlen üvöltözésből egész gyerekkoromban kijutott, így én ezt a "technikát" nem is alkalmazom és nem is tűröm el mástól.

amikor kiabálna a bnőm, akkor kitenném hűsölni a küszöbre kicsit..csak hogy tudja hol a helye. ha nem tetszik neki, akkor haza is költözhet az anyjához bármikor!

1 percig, sőt 1 mp-g nem tűrném, hogy kiabáljon velem, vagy számonkérjen!

Ha én a párommal kiabálok (nagyon ritkán), akkor ott már komoly felgyülemlett feszültség, indulat van, amivel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy jobb, ha kijön... mert ha ki tudom adni a feszültséget, akkor utána megnyugszom és utána már higgadtan meg tudjuk beszélni.

A kapcsolatunkban "megengedett" az indulatok ilyen típusú kiadása, lehet haragudni a másikra, mert egy biztonságos kapcsolatban az indulatok kezelhetők!

A kapcsolat elején előfordult, hogy a páromat érzékenyen érintette, ha haragudtam rá. Ilyenkor azt gondolta (megbeszéltük), hogy elutasítom őt, és vége mindennek. Holott nem így volt, csak volt egy problémánk, amit szerettem volna jelezni. Amikor azonban megijedt, akkor nem tudtunk a valós problémával foglalkozni, hanem őt kellett nyugtatgatni, hogy jaj, semmi baj, nem dőlt össze a világ, attól, hogy pillanatnyilag haragszom rá, még ugyanúgy szeretem. Rengeteg idő és energia ment el erre... És azt kell mondjam, hogy ez így nem volt egyenrangú kapcsolat, folyamatosan az ő érzékenységével kellett foglalkozni, az ő "lelkét pátyolgatni", az én problémáim pedig szépen elsikkadtak.

Szerencsére idővel megtanulta, hogy ez nem a vég, hogy nyugodtan lehet haragudni a szeretett személyre, hogy az indulatokat meg lehet élni, ki lehet adni a kapcsolatban, és a problémákat meg lehet oldani.

Most már ő is felemeli néha a hangját, ha indulatok vannak benne. Hangsúlyozom: ez nem mindennapos, és még indulatok közepette sem szoktuk egymást bántani, sértegetni, de a haragot nem lehet "simogatva", meg "suttogva" kiadni. Egy egészséges, biztonságos kapcsolat igenis kibírja! Ez tapasztalat. Pláne úgy, hogy utána rögtön lehiggadunk és megbeszéljük kulturált hangnemben.

Előző kapcsolatomban megtapasztaltam, hogy ha valamilyen feszültséget próbáltam jelezni, és az akkori párom nem reagált rá, vagy nem arra reagált, akkor két lehetséges következménye lett: vagy még jobban haragudtam, és egyre többször veszekedtem vele; vagy úgy voltam vele, hogy úgyse tudjuk megbeszélni, és elfojtottam magamban az indulataim, amik aztán más módokon nyilvánultak meg (pl. passzív agresszióban).

Most már annak a híve vagyok, hogy adjuk ki a feszültséget akkor, amikor szükséges (bizonyos határokon belül, tehát a másik sértegetése, degradálása tilos!), aztán pedig törekedjünk a megbeszélésre. Működik. De ehhez kell a másik fél is, aki nem vonul el sírni, hanem tiszteletben tartja az érzéseim (beleértve a haragot is), meghallgat, megért és velem közösen törekszik a helyzet megoldására.