Nagyon szeretnék gyereket, de féltem a kapcsolatomat, ami olyan tökéletes, hogy őszintén alig merem elhinni. Jól esne néhány segítő gondolat?

27 éves nő vagyok, a párom 31. Elég jó anyagi körülmények között élünk, elég pénzt tudunk félretenni hogy 1 éven belül az albérlet helyett saját házunk legyen. Már keressük a telket, az párom tervezi a házunkat.

NAGYON boldogok vagyunk, őszintén. Voltak persze vitáink, túlvagyunk a "tűzkeresztségen" és néhány sors-döntő beszélgetésen, de 365 napból 360 maga a földi mennyország. Minden reggel boldogan ébredek vele, minden este megköszönöm az életnek ezt az ajándékot. Egyébként nem fellángoló szerelem volt, barátból lettünk pár, nagyon mély és megalapozott a kapcsolatunk.

Nagyon szeretnék gyereket, már napi szinten gondolkozom rajta és egyre gyakrabban hasít belém a vágyakozás. Ugyanakkor a cuki rózsaszín ködön túl azt is tudom, hogy pokolian nehéz és a legjobb kapcsolatot is próbára teszi.

Tudom, talán butaság de nagyon félek, hogy ha jönne egy harmadik kis élet, akkor elveszítenénk azt ami közöttünk van. Nem lenne idő, energia, türelem. Nem hittem, hogy létezik ilyen összhang és boldogság és rettegéssel tölt el s gondolat, hogy ezt bármi veszélyeztetheti.

Begolyózok attól, hogy egyrészt szívből vágyom arra, hogy gyerekünk legyen, másrészt viszont félek, hogy éket ver közénk, oda az intimitás, a reggeli beszélgetések, az hátizsákos utazások, a spontán kalandok...

Azt elfelejtettem, hogy mindketten vállalkozók vagyunk kötetlen munkaidővel, rengeteget vagyunk otthon együtt a házi irodában - aztán ruccanunk el moziba vagy ebédelni ha ahhoz támad kedvünk. Nagyon NAGYON szerencsés és szép életünk van.