Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők akiket a saját párjuk bántalmazott, ezt valaha fel lehet dolgozni?
2 évig voltunk együtt, nagyon jó embernek ismertem meg.
Dolgozott, és mindíg figyelt rám.
Aztán egy nap dühösen jött haza, kérdeztem mi a baj de nem szólt semmit.
Később közeledett hozzám úgy, de finoman visszautasítottam, ezután lelökött a földre, lefogott és olyat tett amit nem gondoltam volna róla...akaratom ellenére.
Megszöktem tőlle nemrég, mivel csak most tudtam.
28Hetes terhes vagyok, azt mondta megbánt mindent de tudom nem változott meg. A baba miatt azt mondta találkozzunk de nem merek, így nem fogok vele.
Ha nem is elfelejteni, de elhalványítani az emléket arról amit tett lehet?
Elblehet halványítani idővel magunkban, de sosem lesz olyan, mint azelőtt.
2 éve voltunk együtt, amikor először megütött. Azt megbocsátottam megbeszéltük. 4 évvel később egy vita következtében megvert. Elképesztően szétvertebaz arcomat. Nem a fizikai fájdalom volt a rossz, hanem, hogy állítólag szeret és még is ilyenre képes vokt. Azóta nem tudok rá ugyanúgy nézni.
Ne találkozz vele. Könnyen befelyásolható vagy most. Meg fogja tenni mégegyszer. Lehet hogy nem pér hét mulva, lehet, hogy évek mulva. De akkor nagyobb baj is lehet belőle. Már csak a babád miatt is kerüld el őt.
Sajnálom, ami veled történt. Remélem sikerül feldolgozni.
A kérdezőt nem megverték...
Talán ezt a dolgot mindíg magunkal cipeljük...
Soha nem fogom elfelejteni, hogy hozzám nyúlt az az undorító féreg, de mára már kevesebbszer jut eszembe.
Engem a legelső barátom szakítás után nem sokkal, mentem haza elkapott elkezdett rancigalni es akaratom ellenére megerőszakolt. 3 évbe telt teljesen feldolgozni es az h bárki hozzam is nyúljon.
Nagyon sajnálom ami veled történt! En se mennek vissza hozza teljes mértékben hátat forditanek neki! Remelem sikerül neked is feldolgozni es hidd el a gyermeked megszületése könnyebben fogja elfelejtetni veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!