Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit érzek iránta szerintetek?
Azt azért nem mondom, hogy mikor kettesben vagyunk, nem fordul meg a fejemben ez-az, de ezt betudom annak, hogy fiatal, szép, ennyi.
De mikor ott van, szinte vágyom arra, hogy szóljon hozzám, hogy mondjon már valamit, hogy keressen valamiért. Megőrit, ha valaki máson keresztül üzen, vagy kérdez valamit. Ha látom rajta, hogy valami baja van, azt akarom, hogy elmondja, hogy bízzon bennem. Nem tudom miért vannak ilyen ostoba gondolataim.
Különben is; úgy könnyű ám hűségesnek lenni, ha nincs kísértés! :-)) És ez még semmi! Majd amikor rászállnak a csajok az őszülő halántékodra, majd akkor kapjál levegőt. Majd amikor észreveszed, hogy felkívánkozott némi pocak, és előkapod a szekrény aljába száműzött súlyzókat. Amikor ismét dagadnak az izmaid, s az izmokkal együtt a csáberőd és tesztoszteronszinted is megnő, míg asszonykád hancúrkedve folyamatosan hanyatlik.
Szóval még korántsem mondhatod, hogy vége van a megpróbáltatásoknak.
És van még más is!
Tudod, az embernek folyamatosan elvárásoknak kell megfelelnie. Először a szülei, aztán a a tanárai, a szerelmei, a felesége, aztán a gyerekei elvárásainak.
Az ember 40 körül érik meg. Akkor kezd elég bölcs lenni ahhoz, hogy belássa, hogy most már egyszer önmagával is kell törődnie. Elvégre ez az ő élete! Nem a szüleié, nem a tanáraié, nem a feleségéé, de még csak nem is a gyerekeié. Az övé.
És ráadásul hirtelen felismeri, hogy a családban, ahol él, nincs rá szükség!
A munkahelyén is egyre többször kell sanda pillantásokkal szembesülnie. A feltörekvő fiatalok mind az ő helyére pályáznak. Tegyük hozzá: joggal. De ez nem vigasz a hősünknek. Benne csak erősödik az érzés, hogy nincs rá szükség.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!