Biztonságos, de szomorú magány vagy veszélyes, de igazi szerelem?

Én személy szerint azt az elvet vallom, hogy megéri belevágnom dolgokba, akkor is, ha pofáraesés lesz a vége. Az érzelmeket a teljes intenzitásukban akarom megélni, számomra különben semmi értelme az egésznek..

Hatalmas csalódásokban volt részem, de mindegyikből fel tudtam állni, még ha nehéz is volt vagy hosszadalmas, de legalább az időközben szerzett tapasztalatok mind engem gazdagítottak, mindent hasznosítani tudtam.

Magamra zárkózhattam volna, hogy elkerüljem az újabb csalódást, csak ezáltal a boldogság esélyétől is megfosztottam volna magam.. Na nem! Inkább megélem a dolgok szépségét és vállalom az esetleges vele járó fájdalmat, ugyanis nincs az a gödör, amiből ne tudnék kimászni, ezt számtalanszor bebizonyítottam már magamnak.

Én a szerelmet, mert már egy jó ideje csak a magány a "társam".

És ha elég bátor lettem volna annak idején, most nem itt tartanék, ettől még a veszélyes, de igaz szerelem is jobb lenne. :(