Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mitől számítod komolynak a kapcsolatodat?
a szándék, a tervek...
pl tegnap itt volt egy lány aki arról panaszkodott, hogy a pasija úgy mondja a jövőbeli terveket, hogy egyedül szerepel bennük, mert "nem biztos, hogy ez a kapcsolat lesz még akkor"...
na ebből elég komolytalannak tartom a srácot, mert nem úgy tervez, hogy együtt maradnak, hanem már úgy tervez, hogy szétfognak menni...nem is veszi figyelembe a másik igényeit...
23F
Ha komolyak a szándékok, akkor komoly a kapcsolat is. Értem ezalatt azt, hogy a pár tesz az együttélésért, ismerik egymás nézeteit (hogy csak a legalapvetőbbeket említsem) a házasságról, gyerekvállalásról, ki milyen házban hol és hogyan szeretne élni x év múlva stb. Nincsenek tabu témák, és tudnak egyenesen, őszintén kommunikálni bármiről.
Ezek nélkül én nem érezném, hogy komolyan vesszük egymást, de nem is járogatnék csak úgy bele a levegőbe még egy évet sem (tinédzserként persze ez még simán belefér).
Csak olyan emberrel jövök össze eleve, akin szintén látom, hogy komolyak a szándékok, és már az első perctől igyekszünk mindig tenni a kapcsolatért.
Akin már ismerkedés közben nem ezt látom, azzal össze se jövök, mert minek húzzuk egymás idejét.
A mi kapcsolatunk az elejétől komoly volt, mert úgy àlltunk hozzà. 2-3 hónap utàn is úgy beszélt , és én is, hogy amikor majd ott tartunk. (tehàt úgy gondolta együtt maradunk), és én is.
Elég hamar megkérte a kezem, nem gondoltam olyan embernek aki ezen poénkodik. 1 év előtt picivel összeköltöztünk, 6 hónapra rà pedig összehàzasodtunk.:) Nem voltunk sem öregek sem terhesek. én 25 a férjem 22.
Szóval nekem nem volt ilyen évek óta randizgatunk de nem lépünk semmit előbbre típusú kapcsolatom. Egy férfi szeretett igazàn és szeret most is, ő hamar meglépte ezeket a dolgokat. (lànykérés). A többit (összeköltözés, esküvő részletei) pedig megbeszéltük.
Ami volt, picit hosszabbnak mondható kapcsolatom, az még az első évfordulóig sem tartott. Én léptem ki belőle, mert egy pokol volt az életem, pedig együtt sem éltünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!