Miért van az, hogy az egyedülálló nőket sokan még ma is elítélik, lenézik? Mert lehet, hogy valaki csak igényesebb, válogatósabb, nem alkuszik meg, azért nincs párja.

Én azért vagyok hajlamos lenézni ezeket a nőket, mert:

1.Általában eléggé magasan vannak az igényeik, amivel az a baj, hogy nem néznek tükörbe.

Komolyan oda vannak maguktól, mert diplomások, na meg mert nem kínaiból öltözködnek.

Ez már szerintük alapja lehet annak, hogy nekik minimum egy menő vállalkozó legyen a párjuk.

Aki persze majd úgy fog ugrálni, ahogy ők gondolják.

2.Abszolút nem alkalmasak családalapításra, ha egy hétvégét otthon kell tölteniük, akkor már remegnek.

Szal ha lenne is jelentkező, az is hamar felméri, hogy mindenre jó ez is, csak kapcsolatra nem.

Én nem tudom, hogy sokan miért nézik le. Én csak a magam nevében tudok beszélni: férfiként sokkal jobban tisztelem azt a nőt, aki inkább egyedül van, minthogy csak azért belemenjen egy erősen kompromisszumos kapcsolatba, mert telik az idő.

Az a legrosszabb, ha csak azért kiegyezik a "ló helyett a szamárral" mert nem akar egyedül maradni. Személy szerint kiráz a hideg, hogy férfiként egy ilyen nővel legyek együtt.

Aki lenézi ezeket az egyedülálló nőket, az vagy úgy képzeli, hogy a nőknek a család legyen a karriercélja, vagy olyan pasi, aki nem túl sikeres a nőknél, és dacból a nőket hibáztatja.

Abba az ilyen másokat lenézők bele sem gondolnak, hogy mondjuk egy nőnek is lehetett nehéz sorsa (függetlenül attól, hogy mennyire mutatja ezt mások felé), amit talán csak 30-as éveire tudott rendezni, és ez akadályozta abban, hogy tartós párkapcsolata lehessen.

Nagyszüleim közül pl nagypapám alkoholista volt. Rendőrnyomozóként dolgozott, mamám pedig bankban. 25-21 évesen házasodtak össze, anyukám 3 évvel később született.

Papámnak ezután lettek gondjai az alkohollal, közel 5 éven keresztül. Nagymamám mégis kitartott mellette. Papa nem bántotta őket, vagy ilyesmi, egyszerűen csak piált akkor sokat. Nagy nehezen sikerült rávenni a családja, barátai és felesége által hogy menjen el elvonóra (ami akkor elég más volt 1965-70-ben, mint ma). Sikerült leszoknia nagy nehezen és azóta sem iszik. Most éppen 82 éves és elég jó állapotban van szellemileg és fizikailag is.

Engem az zavar a mai (velem egyidős generációk) felfogásában, hogyha baj van a párunkkal, a másikkal, akkor sokkal könnyeben dobjuk őt el, mint ahogy azt a régebbi generációkban tették. "Majd lesz másik" vagy "Majd jobb lesz egyedül". És ennyi. És sokszor biztos van, hogy tényleg javíthatatlan a másik ember, de erre a következtetésre az emberek manapság túl könnyen és túl egyszerűen jutnak. "Valami baja van? Akkor hagyjuk ott a fenébe." Miközben kismillió alkalommal menthető lett volna a kapcsolat, ha igazán akarták volna. Sokszor már minimális vagy közepes méretű hibákat sem tűrnek meg az emberek a másikban, miközben a "tökéletest" keresek, ami ugye nem létezik, vagy inkább csak 100-ból 1 ember számára és nem képesek elfogadni a valóságot.

23/L