Érezted már úgy, hogy nem tudsz ráhangolódni a társkeresésre, csak mert megismertél valakit, akiben mindent megtaláltál, amit kerestél, de nem lehettek együtt, mert ő foglalt, és igazából másmilyenre nem is vágysz?

Voltam ilyen helyzetben. Megszakítottam a kapcsolatot az illetővel, kicsit megzuhantam, sírtam, aztán idővel elkezdtem talpra állni. Ismerkedni kezdtem, és most boldog kapcsolatban vagyok.

Én tudom miről beszélsz. Rátaláltam Mr. Tökélyre, aztán megnősült. Ha csak egy kicsivel hamarabb ismerem meg, tehettem volna egy próbát legalább, de így esélyt sem kaptam. És verem a fejem a falba, mert nem, ugyan nem ő a legjobb pasi a világon, de mégis megvan benne mindaz, amit keresek egy férfiban. A társkeresésen nem is gondolkodok, ilyen férfi biztosan nincs mégegy. Nem is érdekelnek más férfiak. Ha tudnék, sírnék tehetetlenségemben. Hosszú hosszú évekig volt szingli, és borzasztóan magányos. Minden nap megkérdezem magamtól, hol voltam én ekkor? És ő? Miért nem találtam rá hamarabb? Egyszer egy hajszál híja volt... Csak akkor még se netem nem volt, a google-ről azt sem tudtam mi az, facebook meg még halovány gondolat sem volt, pedig hallottam róla, felkeltette az érdeklődésem, de halvány fogalmam sem volt honnan tudhatnék meg róla bármit is, vagy hol keressem, így sok évre feledésbe merült. Aztán rátaláltam. Megörültem neki, hogy végre... majd pofára estem. Még mindig próbálok feltápászkodni.

Majdnem... ugyanis az ilyesmi engem mindig felvillanyoz, hogy no lám, mégis vannak még ilyenek! És előbb-utóbb majd jön olyan is, amelyik nem lesz foglalt és én fogok neki kelleni és később se derül ki, hogy valami nem klappol.