Még mindig a férfi érdemli ki a családfenntartói rangot?

Bárkivel bármi történhet, bármikor. Pont ezért kell több lábon állni. Egy volt tanárnőmnek huszonéves volt a fia, amikor elütötték, és nem élte túl. Szerinted számított erre bárki a családból? A tanárnőm egy évig képtelen volt tanítani, akkora sokkot kapott.

Az már önismereti kérdés is. Aki alábecsüli magát, nem biztos, hogy el fogja hinni magáról, hogy képes jobbat is elérni. Kb. 10 év alatt 19 cégnél dolgoztam, sokféle munkáltatóval találkoztam, amikor valami nem volt okés valamilyen okból, onnan eljöttem, és mentem tovább, volt olyan, hogy állásinterjún voltak velem pofátlanok, és felálltam, hogy akkor én nem akarok itt dolgozni.

Meg, bele is fáradtam egy idő után, de most jó helyem van. Egyébként meg tényleg sok múlik a hozzáálláson, hogy mennyire használják ki az embert. Volt, ahol még diákként dolgoztam, főállásban, de még főiskolára jártam, csak volt egy lazább évem, aztán behívták a dolgozókat kétszer hétvégén, és nem akarták kifizetni. Nos, véletlenül pont egybeesett a tanévkezdéssel és aktívabb iskolai időszak következett, így volt ürügyem is, miért mondok fel, de hogy miért akkor mondtam fel és nem vártam még egy kicsit, az azért volt, mert a szabadidőnkben dolgoztattak ingyen. Egyik lépésemet sem bántam meg, bár némelyik kockázatos volt és biztos vagyok benne, hogy van olyan ember, aki nem lépett volna. Viszont most nem ott tartanék, ahol.

Tudnék pár ellenpéldát