Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért lépett le az első szexuális esemény hatására? Mit csináltam rosszul?
Régóta ismertem a srácot, egy ideje szerelmes vagyok belé. Jókat beszélgettünk, kezdett alakulni valami.
Egy közös házibuliban egymás mellett aludtunk és reggel, amikor a többiek még aludtak, arra lettem figyelmes, hogy simogatja a combom, izgat a takaró alatt. Szinte beleremegtem, annyira jól esett, végül megujjazott. Amint elélveztem, ami nagyjából 2 perc alatt megtörtént, rögtön elvette a kezét és nem csinált semmit, befordult az oldalára és úgy tett mintha aludna. :O Azóta olyan semleges velem, és magától nem keres.
Mi lehet a baj? Majd rákérdezek nála is, ha összeszedtem a bátorságom de előtte szeretnék hallani néhány ötletet kívülállóktól, hogy legalább sejtésem legyen arról hogy mi lelhette.
#3 lehet van abban valami,amit mondasz,de régóta ismerik egymást,alakulgatott a dolog ,nem egy random faxom tudja kinek engedte a csaj,hogy megujazza.
A gyereknek nem kellene ekkora erkölcs csősznek lennie,de lehet szimplán csak egy idióta.
Keveset tudunk róla.
OFF:
Köszönöm utolsó, hogy leírtad helyettem is, amit gondoltam a 06:12 válaszolóról.
Figyu, a pasik persze csinálhatják ugye? Ők királyok, ha valakit megd*gnak, de a csaj az olcsó? Meg a nostani történetben is... és ha a csajnak nem tetszett volna, hogy a bugyijában turkál? Perverz állat lenne akkor, nem f***a menő gyerek.
Utálom a hozzád hasonló hímsoviniszta bunkókat.
ON:
Szerintem beijedt a pasi csak... de majd ha beszéltél vele, úgyis kiderül.
Én imádom a szexet, volt is jó pár kalandom, de azért még én is megválogatom a helyet, ahol ágyba bújok a másikkal... Emiatt kicsit egyet kell értenem 6:12-vel.
Ettől persze a srác se jobb, de basszus, nőként legyen már annyi tartás bennünk, hogy nem a tömeg közepén élvezkedünk. És most nem arról van szó, hogy a férfiaknak lehet, a nőknek meg nem, mert mondom, nekem is voltak kalandjaim.. 1 éjszakás is, alkalmi is és szexkapcsolat is.
Volt házibulis történet, az első alkalomról még a többiek nem tudtak, a második alkalomnál már egyértelmű volt a dolog, de elvonultunk egy üres szobába! A többiek meg voltak annyira felnőttek, hogy ne járjanak a nyakunkra és leskelődjenek. És nem komoly kapcsolat volt, mert még egyszer lefeküdtünk fél évvel később, és ennyi.
Ezt a későbbiekre tanácsként mondom.. Nem baj ha szexet akarsz, az sem baj, ha nem szerelemből, de legyen akárhogy is, válogasd már meg hol csinálod!
Ez egy elég "olcsó" szituáció volt, ahogy előttem írták.
26N
Én is a 6:12-essel értek egyet. A srác azt hiheti, nálad ez a szitu, h akárki csak úgy megujjazgathat akárhol, mert mindenkinek hagyod. Olcsó diszkóriibanc módjára viselkedtél, akit mindenki taperolhat a tánctéren ,aki mindenkivel smárol és folyt köv a wc-ben.
Lehet, pont az ilyeneket akarja elkerülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!