Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Melyik lenne a legjobb elhagyá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Melyik lenne a legjobb elhagyási módszer?

Figyelt kérdés
Röviden: megismerkedés után gyorsan oda költöztem a barátomhoz, ma már bánom. Ő akarta, ő adott kulcsot. Minden rendben ment addig, amíg ki nem derültek a dolgai. Nem szeretnék bele menni. A lényeg, hogy 41 éves lesz, agyilag 8 éves gyerek szintjén áll, nem nevezném a páromnak, el akarok költözni tőle, mert már nem bírom elviselni. De haza nem tudok menni, a körülmények miatt. Azt is javasolták, bírjam még ki, spóroljak, majd hagyjam ott szó nélkül és menjek egy albérletbe, azt tudni kell, én vezettem a háztartást, már szinte cseléd voltam, nem tudtam rá számítani, velem kapcsolatban fontos dolgokat elfelejtett, stb... minden nap az anyjához jár, ő a mindene. Mindenért könyörögnöm kellett, emellett tanulok, hétvégén suliba járok, ő meg doglozik, henyél, nem akar semmit csinálni, ha szólok valamiért, akkor én vagyok a szemét, stb... szóval maradjak, spóroljak, viseljem el addig amíg nem találok albérletet?
2016. febr. 16. 11:53
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Én a helyedben azonnal eltűnnék, szó nélkül.

Persze ha nincs más lehetőség, és akár mennyire rossz is kivárni, akkor spórolnék, amíg össze nem jön annyi, amennyi a lépéshez kell.

2016. febr. 16. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha a családodhoz nem tudsz fordulni, akkor a helyedben egy jó baráttól kérnék segítséget, akiben megbízol és számíthatsz rá. Ha erre sincs lehetőséged, akkor spórolj egy albérletre, aztán hagyd ott, amint lehet.
2016. febr. 16. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha suliba jársz, nem adnak kolit? Esetleg barátokkal közös albérlet?
2016. febr. 16. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

Kérdező az kimaradt a történetből, hogy dolgozol-e?

Amilyen alapos volt az elemzésed írtad volna, hogy mindezt a mártíromságot

munka mellett végzed. Gyerekről nincs szó. Hangsúlyozod Ő akarta, hogy odaköltözz. Honnan jöttél a híd alól?

Másik férfi lakásából költöztél?

Ez is tetszett: "ő meg doglozik, henyél"

Hagydd ott ezt a loosert. Keress valakit, aki amellett hogy eltart, házvezetőnőt is megengedhet magának.


12:48 Gondolod, hogy 20 éves a hölgy?

Gondolod, hogy egyetemre, főiskolára jár ahol van kollégium?

Hétvégén jár suliba.


A feleségemnek finanszíroztam az okj-s oktatását. Amellett eltartottam

Egyszer erőszakos voltam vele el akartam vinni a suliba.

Kiderült nem tudja hol a tanfolyam. Ezek után én voltam a szemét.

2016. febr. 16. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Nah.. én is így voltam akkoriban. Több, mint 6 évembe került, h megszabaduljak. Te ne várj addig. Ha nem határozod el magad, akkor még jó ideig el kell viselned őt.
2016. febr. 16. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
loool. kell neked 16 évesen egy vénf.a.szhoz költözni.. most már cumizzad a fodros farkát
2016. febr. 16. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
31 vagyok ès igen dolgozom. Kedves utolsònak inkàbb nem ìrnèk semmit. Hètvègi suliba jàrok. Mindent èn fizetek magamnak.
2016. febr. 16. 15:19
 8/9 anonim ***** válasza:
Szüleidhez miért nem tudsz legalább ideiglenesen odaköltözni?
2016. febr. 16. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Akkor költözz hozzám. 5 éve egyedül élek. Mosok, vasalok, takarítok magamra.

53F

2016. febr. 17. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!