Bakker, hogy legyen egyáltalán bátorságunk a nőkhöz, ha a tudtunk nélkül a hátunk mögött elképesztő, bizarr dolgokat kreálnak magukban rólunk?

Szóval az egyik huszonéves lányról van szó, aki a munkahelyünk irodájába került nagyjából majdnem fél éve. Nincs vele gond különösebben, mosolyog, szeret viccelődni, néha kijön hozzánk az üzembe is, tudjátok, a kis "csóró munkásokhoz". Mivel ma néhányan nem jöttek be betegség miatt, így mindössze ketten voltunk a műhelyben az egyik kollégámmal, de neki alkatrészekért kellett egész nap rohangálni, én meg az egyik robotot szereltem. Aztán mit ad a mennydörgős ménkű, egyszer csak a hátam mögött terem a csaj, ijedtemben frankón még a fejemet is bevertem amolyan Az istenek a fejükre estek c. vígjátékban szereplő Andrew Steyn módon.

No mindegy. A lényeg csupán annyi, hogy beszélgetni kezdtünk; az elmúlt fél év során még nem volt rá lehetőségünk. Amiket közben mesélt, hogy mit gondolt rólam ez alatt az idő alatt, totálisan lehidaltam, szó szerint kivert a víz. Kiderült, hogy gyakorlatilag három lépcsőházzal odébb lakik tőlem. Mivel naponta kétszer viszem le a kis barátomat (kutyus), és ahhoz, hogy a zöldre kijuthassunk, így az ő lépcsőháza előtt kell elmásszak oda, s vissza, azaz naponta többször is. Beleszámítom azokat az eseteket is, amikor éppen eltávozok otthonról, és jobbára akkor is az ő lépcsőházát kell útba ejtsem.

Na most a leányzó frankón kitalálta ez alatt a fél év alatt, amióta ott dolgozik, hogy állítása szerint a titkárságon kiderítettem, hogy hol lakik, és abban a hitben élt, hogy megszállottan az ő környékén, az utcákon hédereztem, csupán azért, hogy én láthassam őt. Az ablakból többször is látott, és többször megfordult a fejében az elmúlt hetekben, hogy végre tisztázzuk, miért is követem én őt ennyire fanatikusan. WTF!!! De azon is gondolkodott, hogy rám hívja a zsernyákokat. WTF!!! WTF!!!

No, ilyen valóságon alapuló "tényekkel" szembeállítva engem olyan szinten bealázott, hogy hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam; majdnem azt a látszatot keltettem a megdöbbenésemmel, hogy rajtakapott a rafináltságomon, holott arról sem volt fogalmam, hogy ott lakik tőlem alig 50 méterre. Végül aztán fel lett világosítva, hogy pár lépcsőházzal odébb lakok tőle egy albérletben, emiatt láthatott a környéken párszor. Megkérdeztem tőle, hogy mégis hogy gondolta ezt, hogy valami eszelős láncfűrészes gyilkosnak állított be tök alaptalanul kutyapórázzal a kezemben, egy szinte egérméretű kutyussal mellettem? Nem nagyon tudott rá válaszolni. Szerintem ő maga sem értette. Mint úgy általában a nők, amikor kitalálnak valami eszement baromságot.

A problémám a következő: ha ennyire nem bíznak egymásban az emberek, legfőképpen a nők a férfiakban, és ilyen tök abszurd marhaságokat feltételeznek róluk, pontosabban rólunk, akkor mégis hogy legyen bennünk kurázsi kezdeményezni? Mi lett volna, ha én keresem meg őt előbb, mert mondjuk szimpatikusnak találtam volna? Megmondom mi lett volna: az lett volna, hogy méteres ólomfalat húz maga elé, és kilométerekre elkerül engem, csak mert az ő kis hülye fejében ugyebár "mániákusan nyomoztam utána és látatlanban is inzultáltam őt". Továbbra sem szeretném azt feltételezni, hogy a nőkkel van baj. Biztos én tehetek róla, hogy egyazon lakótelepen lakunk, egyszerűen röhej! :D