Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mivel magyarázható ez? 22l
Jó ideje összefutok egy sráccal itt-ott. Röpke pillanat az egész, de mivel akár többször is heti szinten, megfigyeltem ezt+azt. Látszik, hogy nem túl tapasztalt, inkább félénk.
Tehát. Látom rajta, hogy ideges, feszült, ha meglát, de figyel közben. Úgy köszön, mint egy jónevelt kisiskolás. Ha megpillant messzebbről, látom, hogy néz, szemmelt tart. Olyan is előfordult, hogy álltam egyedül, ő pedig arra jött. Rám nézett, és csak nézett, meg nézett. Egyenesen a szemembe, én is az övébe. Ezt jó hosszasan. De ilyen sokszor előfordult. Mármint az, hogy csak néztünk egymás szemébe. Köszönésnél is felveszi a szemkontaktust. Viszont. Amikor beültem a barátnőimmel egy bárba, ahol ő a haverjaival volt, persze ez teljesen véletlen alakult így, úgy viselkedett, mint aki fél(?) Kicsit úgy tűnt, hogy nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, azzal, hogy ott vagyok, csupán karnyújtásnyira. Mint akin nyomás van. Rajtakaptam, hogy néz, én is néztem őt, oda-oda pillant rám olykor, viszont emellett az is feltűnt, hogy görcsösen, zavartan viselkedik. Ha kb. 2 méterre állt, lesütötte a szemét, csak akkor nézett, ha messzebb állt, de akkor is úgy, mint aki ideges. Direkt kerülte a szemkontaktust, olyan "kislányos" zavartságban volt(?) Egyszer gondoltam, hogy odaszólok neki valamit. Kértem valamit az asztalukról. Elég férfias hangja van, mert hallottam ugyebár, ahogy a haverjaival beszélgetett azelőtt, lazán, de ahogy válaszolt nekem, más volt a hangja is. Olyan kis félve, akár egy "nyuszi", úgy válaszolt, igazából, mint egy kisfiú. Ketten állt az egyik haverjával, megfordultam feléjük. Beszélgettek. Ahogy látta, hogy nézem, lesütötte a szemét és úgy állt, mint egy leszidott gyerek, aki rosszat csinált, vagy akivel nem is tudom, hogy mi is van...
Ezt most tudjam be szimpla félénkségnek? Ez nem túlzás? Véleményetek? Miért lehet ilyen "esetlen"?
Ha tudnám, jó is lenne.
Fél tőlem, sanszos. Így én meg attól félek, hogy bármilyen lépést is tennék, rosszul sülne el... Mert elképzelhető...
Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy tisztázd magadban, hogy te mit szeretnél.
Ha érdekel, és szívesen megismernéd jobban akkor kockáztass!
Veszteni nem veszthetsz semmit, mert a mostani helyzetnél rosszabb nem lehet.
24F
Ez így igaz. :)
Viszont szerintem ezzel ő is tisztában van, mégsem lép...
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!